Kultúra

Több mint negyvenmilliót ért Václav Havel a csehszlovák forradalom alatt hordott zöld télikabátja

DANIEL JANIN / AFP
DANIEL JANIN / AFP
Az árat egy hozzá tartozó, bíróságról kicsempészett levél is növelte.

Nagy összegekért keltek el vasárnap egy prágai árverésen Václav Havel volt cseh államfő és író személyes tárgyai, amelyet Dagmar Havlová, az egykori emberi jogi aktivista sógornője bocsátott aukcióra a Kodl Galériában – írja az MTI.

Havel zöld télikabátjáért, amit az 1989 novemberi csehszlovákiai bársonyos forradalom napjaiban hordott, valaki 2,76 millió koronát, azaz 44,2 millió forintot fizetett. Nem véletlenül, hiszen a rendszerváltó politikus ebben a kabátban mondta el az 1989. november 25-én, a prágai Letná téren megrendezett többszázezres, rendszerellenes tüntetésen tartott beszédét, ami a korabeli kommunista hatalom elleni legnagyobb csehszlovákiai megmozdulás volt.

A kabát értékét tovább növelte, hogy tartozik hozzá egy, a későbbi államfő által írt személyes levél is, amit 1989. február 21-én, kilenc hónapos börtönbüntetésre ítélése előtt írt. Az üzenetet titokban sikerült átadnia sógornőjének: akkor csúsztatta a nő zsebébe, amikor a tárgyalóterembe lépve megölelte.

Elárvereztek két, Havel által az 1950-es években festett képet is: a Vincent van Gogh önarcképéről készített szabad másolat 550 ezer koronáért (8,6 millió forint), míg a Napfényes táj című tájképe 600 ezer koronáért (9,34 millió Ft) kelt el.

Az író-politikus fiatalkori festői próbálkozásairól csak a legszűkebb családi és baráti köre tudott, ezért a tételek bemutatását követő hetekben a cseh sajtóban többen kétségbe vonták, hogy egyáltalán ő lenne a képek alkotója. A Kodl Galéria ezért szakértőket kért fel a művek vizsgálatára, akik egyértelműen arra a véleményre jutottak, hogy valóban Václav Havel készíthette őket, képei többségét pedig saját maga ajándékozta el a baráti körében.

Dagmar Havlová közölte, hogy az árverésen befolyt összeget a Prága központjában álló, dédapja által kivitelezett Lucerna palota felújítására fordítja. Ennek a nő az egyetlen tulajdonosa, a munkák pedig jóval többe kerülnek a vártnál, így kézenfekvőnek tűnt az aukció ötlete.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik