Belföld

Nem vizsgálják a Kósa-videót

A felvételen nyilatkozó férfi állítja fenyegetés miatt mondta az elhangzottakat, a rendőrség viszont nem talált benne olyat, ami miatt vizsgálnia kellene.

A Kósa-videó főszereplőjének állítása szerint a felvételen szereplő nyilatkozat valótlan adatokat tartalmaz, amelyeket fenyegetés hatására mondott a kamerába – erről Rónai Attila jogi képviselője.

Páhokiné Baji Éva közleményében kiemelte: a felvétellel ügyfele nem rendelkezett, azt beleegyezése és tudta nélkül rakták fel a videomegosztó oldalra. Mint írta, a fenyegetés miatt büntetőfeljelentéssel éltek ismeretlen személyek ellen, mással szemben nem tettek feljelentést. Hozzátette: a feljelentés kapcsán a nyomozóhatóság dönt arról, hogy a nyomozást elrendelik vagy sem.

A jogi képviselő leszögezte: Rónai Attila egyetlen újságírónak sem nyilatkozta azt, hogy Kósa Lajossal szemben feljelentést tesz, a sajtóban erről megjelent néhány cikk valótlan tartalmú. „A jövőben minden olyan csúsztatással szemben, ami valótlan állításokat tartalmaz, megtesszük a szükséges jogi lépéseket” – jelezte.
A rendőrség csütörtökön közölte, hogy feljelentés-kiegészítést rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egy „kényszer hatása alatt” vesztegetéssel vádoló internetes videó miatt, mert a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehetett megnyugtatóan állást foglalni sem a nyomozás elrendeléséről, sem a feljelentés elutasításáról.

Tájékoztatása szerint a feljelentés kiegészítése során nem vizsgálják a videofelvételen elhangzott vádak tartalmát, tekintettel arra, hogy ez idáig bűncselekményre utaló információ nem vetődött fel, illetve a BRFK hatáskörrel abban nem rendelkezik.

Rónai Attila az egyik közösségi videomegosztó oldalon közzétett felvételről azt állította: magukat a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) munkatársaként megnevező férfiak arra kényszerítették, hogy vesztegetéssel vádolja Kósa Lajos debreceni fideszes polgármestert és a város vagyonkezelő cégét. A videón szereplő férfi azt mondta: az ott elmondottakból egyetlen szó sem igaz, és a rendőrségen feljelentést fog tenni kényszerítés miatt.

A BRFK csütörtöki közleményéből kiderül: Róna Attila hétfőn megtette a feljelentést kényszerítés miatt.

Kontrát Károly (Fidesz) szerdai sajtótájékoztatóján azt követelte a titokminisztertől, hogy azonnal adjon számot arról: valóban az NBH emberei kényszerítettek-e egy férfit arra, hogy Kósa Lajosról lejárató vallomást tegyen. Az ellenzéki párt képviselője szerint bebizonyosodott, hogy a szocialisták politikai célokra használják fel a titkosszolgálatokat.

A Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodája erre reagálva az MTI-vel azt közölte: hamisak azok az állítások, amelyek az NBH-t bármilyen módon összekapcsolják azzal, hogy kikerült a világhálóra a debreceni polgármestert vádoló anyag. A közlemény szerint a hivatal a videón szereplő Rónai Attilával semmilyen kapcsolatban nem állt, így nem alkalmazhatott semmiféle pressziót, kényszerítést vele szemben.

Kósa Lajos azt mondta, az őt rágalmazó videó miatt feljelentést tesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik