A hazai italgyártó szövetségek üdvözlik az italcsomagolások visszaváltási rendszerének jövő évi indulását, amivel megvalósulhat az ágazatban a körforgásos gazdasági modell. Az italgyártó és forgalmazó cégeket tömörítő szövetségek azonban az iparág versenyképességének javítása, a forgalom visszaesésének megállítása, valamint az élelmiszerinfláció csökkentése érdekében javasolják, hogy a visszaváltási rendszer költségei ne haladják meg a jelenlegi kiterjesztett gyártói felelősségi díj felét. Ez a költségszint felelne meg ugyanis az európai országokban már működő visszaváltási rendszerek terheinek – írják közleményükben.
A bevezetést azért üdvözlik, mert a PET- és üvegpalackok, alumíniumdobozok visszaváltási rendszerének bevezetésével a remények szerint 90 százalékot meghaladó szelektív gyűjtést lehet majd elérni, azaz az italcsomagolásoknál megvalósulhat a körforgásos gazdasági modell. A hazánkban megvásárolható műanyag- és üveg italospalackok, valamint az alumínium italosdobozok újrahasznosíthatóak, azaz alkalmasak arra, hogy használat után ismételten palackokká váljanak. A visszaváltási rendszer ezen értékes nyersanyagok elkülönített gyűjtését és újrahasznosítását teszi majd lehetővé. A visszaváltási rendszer által érintett három italcsomagolóanyag fajtából (PET, alumínium és üveg) Magyarországon évente több mint 3 milliárd darab kerül forgalomba.
Arra is kitérnek, hogy hamarosan újabb rendkívül fontos szakaszába lép a visszaváltási rendszerrel kapcsolatos jogalkotás folyamata: 2023. november végéig kell kihirdetni a kormányzatnak a rendszer kialakítását és működtetését finanszírozó díjtételeket, amelyeket az italgyártó cégeknek kell majd megfizetniük.
Az italgyártó szövetségek a gyártás versenyképességének javítása, az értékesített mennyiségek 2023-ban tapasztalt jelentős visszaesésének megállítása, valamint az élelmiszer infláció további csökkentése érdekében kiemelten fontosnak tartják, hogy a visszaváltási rendszer költségeit a nemzetközi összevetések alapján reális szinten tartsák majd a döntéshozók. Az italgyártók ezért
Mint írják, ez a költségszint felelne meg a környező országok (Szlovákia, Románia, Lettország) nemrégiben indított visszaváltási rendszereiben fizetendő díjaknak és az európai gyakorlatnak.