Belföld

MSZP: teljhatalom ellen kampányolunk

"Az MSZP a választások jövő vasárnapi második fordulójában azokra számít, akik szerint meg kell akadályozni Orbán Viktor teljhatalmát, és akik szerint számít, hogy milyen erős demokratikus kontrollja lesz a Fidesz elnökének" - közölte az MSZP.

Mesterházy Attila és Lendvai Ildikó beszélt erről egy közös sajtótájékoztató keretében, ahol hozzátették, hogy a szocialisták mind az 57 nyitott választási körzetben a következő hét napban a demokráciáért, a teljhatalom ellen kampányolnak.

Az MSZP listavezetője azt is kiemelte, hogy ebben a küzdelemben mind az 57 körzetet esélyes körzetnek tartják.

Az MSZP elnöke pedig úgy fogalmazott: nem azt kérik a nem baloldali választóktól, hogy szeressék az MSZP-t, hanem azt, hogy „használják”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik