„Bizonyos pártok biztattak a szervezett átjelentkezésre, és ez néhány helyen „nagyon erősen” látható volt. Budapesten 6 helyen lényegesen meghaladta az átszavazók száma az ott szavazókét, és ezeken a helyeken a Fidesz és Jobbik lényegesen jobban szerepelt, mint a környékbeli szavazókörökben. A jog jogszerűtlen használata is jogsértés, morálisan ez elfogadhatatlan, szégyen, ha valaki ezzel visszaél” – jelentette ki Szanyi.
Így reagált arra, hogy az MSZP az országban 48 olyan szavazókört talált, ahol kevesebben voltak az igazolással szavazók, mint a helyiek.
Mivel az említett 6 helyet „gyanúsnak” tartja a párt, bemutatták az adataikat. A 3. kerület 9-es számú szavazókörében 897 helyi mellett 926 igazolással szavazó volt, a 8. kerület 43. szavazókörében 803 ottani lakosra 950 igazolással szavazó jutott.
Ez az arány a 13. kerület 48. szavazókörében 919 :1421, a 14. kerület 31. szavazókörében pedig 1145:1332 volt, míg az 5. kerület 14. szavazókörében a 789 helyin kívül 548-an, a 6. kerület 20. szavazókörében 885 ottani lakos mellett 622-en voksoltak.
Szanyi Tibor szerint úgy tudnak „védekezni” ott, ahol „a helyi választópolgárok akaratához képest eltérő eredmény született az első fordulóban”, hogy a másodikban a lehető legnagyobb számban elmennek szavazni.
