Szórakozás

„Gábor a monogám kapcsolatok híve” – véleményezte Ördög Nóra Krausz Gábor Mikes Annával és Stana Alexandrával közös táncát

TV2
TV2
„Abszolút” – felelte a séf.

A Dancing with the Stars legutóbbi adásában dupla produkciókkal léptek színpadra a versenyzők: Krausz Gábor cha-cha-chát is táncolt, oldalán Mikes Annával és Stana Alexandrával.

A performanszt illetően Ördög Nóra úgy nyilatkozott, némi zavart érzett a séfen, a véleményét pedig Juronics Tamás is osztotta, aki hiányolta a tánc intenzitását Krausz részéről: úgy érezte, hogy utóbbi inkább Stanáéknak adta át az irányítást. Szente Vajk nem értett egyet a zsűritársaival, ő maximális pontszámmal jutalmazta az előadást.

Az elhangzottak margóján Ördög Nóra még a következőket mondta:

Szerintem csak az derült ki ebből, hogy a Gábor a monogám kapcsolatok híve

fogalmazott a műsorvezető, mire Krausz rávágta, hogy abszolút.

A séf egyébként a produkciót illetően elmondta, bár kezdetben zavarban volt, hamar feloldódott, és jó hangulatú próbafolyamaton vannak túl a táncosnőkkel.

Mikes és Krausz az este folyamán bécsi keringőt is táncoltak, ami mint kiderült, eddig elkerülte a séfet, hiszen annak idején elmaradt a szalagavatója.

Kapcsolódó
„Balhéztam, hogy figyelmet kapjak” – Krausz Gábor négy különböző középiskolába is járt
Szalagavatója sem volt, mert végzősként kirúgták, az új iskolájában pedig már túl voltak az eseményen, mire átvették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik