Gazdaság

4600 bolt zárt be 2023 első félévében

MTI
MTI

A KSH friss adatai alapján fél év alatt majdnem 4600-zal csökkent a boltok száma az országban. Ez rekordnak számít, idén január és június között több mint kétszer annyi üzlet zárt be, mint egy évvel korábban – közölte az RTL Híradó.

A Pénzcentrum szerint főleg az árstop, illetve a zuhanó vásárlóerő hatására. Bíró Attila elemző szerint a kiskereskedők drágán jutottak hozzá ahhoz, amit az árstop miatt a vásárlók olcsón vásároltak meg.

Ez ideig-óráig működhet, de mivel az árstop nagyon sokáig jelen volt Magyarországon, ezért okozhatta azt, hogy boltok nem bírták a terhet

– mondta az elemző.

A KSH friss adatai szerint június végén 927-tel kevesebb élelmiszerbolt működött, mint fél évvel korábban, 2022 decemberében. Minden bolttípust egybevéve viszont sokkal nagyobb a csökkenés, összességében 4583-cal kevesebb bolt működik.

A 2022-es első félévhez hasonlítva kétszer annyi volt a bezárás, így alig több mint 110 ezer bolt maradt az országban, ami rekord alacsony szám.

A Pénzcentrum elemzője szerint, ha folytatódik a trend, akkor az év végére 10 ezres csökkenés is elképzelhető.

Magyarországon októberben 10 százalék alá csökkent az infláció, ám az Eurostat szerint azonban így is nálunk maradt a legnagyobb a pénzromlás az egész Európai Unióban.

Mindenfajta olyan intézkedés, ami a költségeket növeli, legutoljára például a minimál béremelés előrehozása, a kisebb kereskedelmi egységeknél jelentős költséget jelent. Ha eddig abban gondolkodtak volna, hogy csökkentik az árakat, akkor most kevésbé fogják csökkenteni

– mondta a Híradónak Molnár László, a GKI vezérigazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik