Belföld

Halottakkal együtt vettek temetőt

Harc folyik az ősök csontjaiért a Hajdú-Bihar megyei Szentpéterszegen, miután az önkormányzat a halottakkal együtt eladta a falu lezárt, régi temetőjét, ahová az 1940-es években temettek utoljára - írta a Népszabadság.

A helyiek csak „ócska temetőnek” nevezik ezt a régi temetkezési helyet, amit hivatalosan erdő, rét, legelő besorolást kapott és ezért értékesítette az önkormányzat 350 ezer forintért.

A 3,5 hektárnyi földet Ékes Gyula helybéli mezőgazdasági vállalkozó vette meg azzal a céllal, hogy ősi magyar állatfajták bemutatótelepét hozza ott létre. Ezután a hasznosításra külön gazdasági társaságot alapított: a Malomvég Kft.-t, ám ennek az ügyvezetője Tornyi Lajos lett, a szentpéterszegi alpolgármester.

Eközben egy helyi önkormányzati képviselő, Bereczkiné Balogh Erika lassan fél éve harcol azért, hogy a tervezett beruházás kegyeleti okok miatt ne valósuljon meg, hiszen még nem exhumálták az elhunytakat.

Ezért a képviselő feljelentést is tett az ügyben, de a hatóságok bűncselekmény hiányában lezárták a nyomozást. Így panaszt tett, amit még nem bíráltak el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik