Szórakozás

Párharc: Gáspár Bea káromkodva akadt ki a kék csapatra

Összezördülés lett a győztes vacsorából.

A Párharc legutóbbi adásában a kékeknek, azaz a cowboy csapatnak kellett kiszolgálnia a pirosakat, azaz az indiánokat, miután ők nyerték meg a napot. Utóbbiak ki is használták a fölényüket, percenként csengetve a vesztes csapatnak, mit kérnek az asztalukhoz. Tuvic Aleksandra még a vízből is csak kóstolót kért, hozzátéve, nem biztos, hogy megfelel majd neki, amit kap.

Király Petinek és Meggyes Dávidnak nem tetszett a fölényeskedés, ezért úgy gondolták, megviccelik a pirosakat. Tuvic vizébe például szívószállal fújtak buborékot, amivel kapcsolatban Meggyes párja, Stana Alexandra meg is jegyezte, hogy szerinte túl messzire mennek. Aggodalmát viszont hamar félretette, miután a pirosak egyre nagyobb gyakorisággal kezdték rázni a csengőt. Gáspár Győző még azt is megjegyezte, hogy Királyék nem elég finoman tették az asztalra az általuk kért szószókat, mire Meggyes úgy döntött, ketchuppal spricceli le az asztalon lévő húsokat. Gáspárnak egyébként az sem tetszett, hogy szedőkanál helyett egy nagyobb fakanál érkezett ki hozzájuk az étkezőbe.

Nem disznótoron vagyunk, ahol a zsírt meg kell keverni, meg a hurkát be kell tölteni. Ott szokott mama ilyet használni, mikor a teknőt megkenik. Ezt vagy visszaviszik… tudja mit? Vigyék vissza, és nem szeretném önöket látni kábé tíz percig. Jó?

mondta a showman.

A vacsora további része is igen feszülten telt, Gáspár Bea egy ponton visszaküldte az általa ehetetlennek titulált ételt, majd káromkodva osztotta meg gondolatait az asztaltársaságával, sérelmezve a felszolgálás módját.

De viselkedjél már azért, ne haragudjál!

– szólt rá a férje.

Gáspár Bea végül a konyhába ment, hogy megkérdezze a kékeket a miértekről. Meggyes Dávid ekkor elmondta neki, ő győztesként sosem engedne meg magának hasonló stílust, amivel Gáspár is egyetértett, majd az asztalhoz visszatérve megkérte a többieket, hogy inkább mellőzzék a fölényeskedést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik