Gazdaság

Bújtatott leépítések kezdődtek a megújult Dunaferrnél

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Az indiai Liberty Steel Group október 20-án vette át új tulajdonosként a tönkrement Dunaferrt azzal, hogy új fejezetet nyit az acélmű életében. Új nevet is kapott, Liberty Dunaferr lett. A cég megmentése kapcsán az egyik fő érv a dolgozók munkahelyeinek megőrzése volt. Mint a hvg.hu emlékeztet rá, az adósságoktól megtisztított Dunaferr-cégekre kiírt pályázat egyik feltétele is az volt, hogy az életképes cégekben megmaradó mintegy négyezet dolgozó megélhetését továbbra is biztosítsa a vállalat.

A portál szerint a cég a papírformára ad is, mert hogy első körben nem az egykori Dunaferr által közvetlenül foglalkoztatottakat építi le, hanem az üzemeiben dolgozó alvállalkozót, Ferromark-Halna Kf.-t, amelynek emberei ugyanolyan szervesen a gyárhoz tartoztak, mint a sajátjaik. A kft. 2014 októbere óta dolgozott a vasműben – most mintegy 100 emberüket építik la a hvg.hu információi szerint.

Arra is kitérnek, hogy az alvállalkozói szerződések a Duna Furnace Kft.-re szálltak át, amelyben a Liberty vette át az uralmat. Illetve, hogy a kormány szeptember végén hozott egy olyan rendeletet, amely felhatalmazta az új Dunaferr-céget arra, hogy minden korábban kötött szerződését indoklás nélkül, nyolc napos felmondási idővel megszűntethet. Ez is benne van a dolgozóknak átadott, a lap birtokába került felmondás indoklásában. A kormányrendelet ugyanis felülírja az alvállalkozókkal kötött szerződések szigorúbb, hosszabb felmondási időt biztosító feltételeit.

Kapcsolódó
Jóváhagyta a Dunaferr tulajdonosváltását az Európai Unió
Így az utolsó akadály is elhárult a tranzakció elől. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik