Belföld

BKV-botrány: Munka nélkül kapnak milliós fizetést

Három BKV-vezető távozhat hamarosan a vállalattól, akik egy adminisztrációs hiba folytán gyakorlatilag munka nélkül veszik fel a fizetésüket – írta a Népszava.

A lap úgy tudja, hogy az autóbusz-trolibusz, a villamos és a HÉV-metró területekért felelős üzemeltetési vezetők akkor kerültek ebbe a helyzetbe, amikor a korábbi vezérigazgató, Antal Attila átszervezte a BKV-t.

Az általuk vezetett szervezeti egységeket ugyanis megszüntették, de az új struktúrában nem rendeltek hozzájuk megfelelő feladatkört, így munkakör nélkül maradtak. Ettől függetlenül azóta is a cég alkalmazásában állnak.

Viszont feladat- és hatáskör híján gyakorlatilag anélkül veszik fel jelenlegi, közel egymilliós havi fizetésüket, hogy munkavégzésre – önhibájukon kívül – lehetőségük lenne.

Az ügy rendezésére a napokban a cég jogászai azt a megoldást javasolták Kocsis István vezérigazgatónak, hogy közös megegyezéssel próbáljon szerződést bontani, és igyekezzen „lealkudni” a szerződésük szerint nekik járó 14-18 havi végkielégítést.

A Népszava szerint az egyik vezetővel még tárgyalnak, egy másikkal napokon belül megegyezhetnek, a harmadikkal egyelőre nem tárgyaltak, mert betegállományban van.

reakció

A Népszava ma, azaz 2010. április 7-én megjelent számában a „Három vezető távozik a BKV-tól” című írással kapcsolatban tájékoztatom, hogy mindhárom vezetőnek volt feladata, melyet a Szervezeti és Működési Szabályzat, valamint munkaköri leírásuk alapján végeztek. Ezek a feladatok egy 2007-ben végrehajtott átszervezés miatt természetesen a korábbi igazgatói munkakörükhöz viszonyítva változtak. A vezetők esetleges távozásával e feladatok elvégzését más konstrukcióban oldja meg a Társaság. A közös megegyezéssel a BKV a Társaság számára takarékos, és az érintettek számára is elfogadható megoldás elérésére törekszik. (BKV)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik