Tudomány

Szárnyas péniszt találtak egy ókori városban

Szárnyas péniszt ábrázoló szélcsengőre bukkantak a mai Szerbia területén fekvő Viminacium nevű római város maradványai közt – írja az IFLScience. Az ókori hiedelmek szerint a tárgy varázserővel bírt: egy ház verandájára függesztve jó szerencsét hozott, valamint távol tartotta a gonosz energiákat.

Viminacium története a Krisztus utáni első évszázadra nyúlik vissza, és egészen az 5. századik fennállt, amíg Attila hun király seregei el nem pusztították. A Live Science információi szerint a mostani a második pénisz formájú szélcsengő, amelyet az ősi településen találtak. A tudományos körökben tintinnabulumnak nevezett tárgyat egy tűzben elpusztult ház romjai között fedezték fel – derül ki Ilija Danković régész nyilatkozatából, amelyet a Sve o Arheologiji nevű szerb weboldalnak tett.

A tintinnabulum egy láncból áll, amelyre négy bronzból öntött harangot függesztettek, a végén pedig a fascinum nevű mágikus lényt megtestesítő szobrocska lóg. A fascinum nem más, mint egy lábakkal és szárnyakkal rendelkező férfi nemiszerv, amelynek a legtöbb ábrázolás szerint saját pénisze is van, sőt az sem ritka, hogy egy hátsó farok is megjelenik rajta, amely szintén egy hímvessző.

Anagoria / Wikimedia Commons

A péniszábrázolások, vagyis phallus-ok rendkívül népszerűek voltak a Római Birodalomban, hiszen a férfi erőt és a védelmet szimbolizálták. Éppen ezért gyakran fordult elő, hogy a katonák is hímvessző alakú talizmánokat viseltek a nyakukban, amikor csatába kellett menniük.

A Viminacium megtalált szélcsengő feltehetőleg egy lakóház ajtaja felé volt kihelyezve, hogy hangjával és megjelenésével egyaránt elűzze az ártó szándékú szellemeket. Emellett az ókorban a repülő péniszeket ábrázoló talizmánokat használták a kisbabák védelmezésére is, ekkoriban ugyanis nagy volt a csecsemőhalandóság, az emberek pedig úgy hitték, hogy ezek a szobrocskák távol tartják a betegségeket és a szemmel verést is.

Kapcsolódó
Péniszét markoló, 11 000 éves szoborra bukkantak
Emellett állatokat ábrázoló alkotások is előkerültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik