Nagyvilág

Ismét találkozott Joe Biden és Hszi Csin-ping

Brendan Smialowski / AFP
Brendan Smialowski / AFP

Egy év után ismét találkozott Joe Biden amerikai elnök Hszi Csin-ping kínai elnökkel egy San Franciscótól délre található birtokon, írja az MTI.

Kínának és az Egyesült Államoknak nem szabad hátat fordítaniuk egymásnak

– mondta ki Hszi.

A megbeszélés a kétoldalú kapcsolatok fontosságának hangsúlyozásával indult, különös tekintettel arra, hogy a világ kezd felépülni a koronavírus-járvány okozta gazdasági megrázkódtatásból. Biden kiemelte, hogy a találkozó célja, hogy a vezetők „megérthessék egymást”, míg Hszi hozzátette, hogy „komoly felelősséget” viselnek a világért.

Továbbra is úgy vélem, hogy a nagy országok versengése nem a mai idők uralkodó tendenciája és nem képes megoldani a Kína és az Egyesült Államok, illetve általánosságban a világ előtt álló problémákat. A Föld elég nagy a két országnak arra, hogy sikeresek legyenek. Az egyik ország sikere lehetőség a másik számára

– tette hozzá.

„Létfontosságú, hogy vezetőkként Ön és én világosan megértsük egymást, félreértések és tévképzetek nélkül” – mondta Biden hozzáfűzve, hogy kettejüknek biztosítani kell, hogy a verseny nem fordul át konfliktusba.

Biden és Hszi az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) San Franciscó-i csúcstalálkozójának margóján tartott megbeszélésén a két ország viszonyában feszültséget okozó számos vitás kérdés kerül terítékre. Az amerikai kormányzat előzőleg közölte, hogy a négyszemközti találkozón mindenek előtt a két ország gazdasági versenyének felelős mederbe tereléséről, a kommunikációs csatornák nyitva tartásáról és a konfliktus elkerüléséről lesz szó.

A The Guardian csütörtök hajnalban azt írta, a két fél megállapodott abban, hogy helyreállítja az országok közti katonai kommunikációt. Kína 2022 augusztusában szakította meg Amerikával a katonai kapcsolatokat, Nancy Pelosi, a képviselőház akkori demokrata elnökének tajvani látogatása után.

Így történnek a balesetek. Félreértésből. Ezért visszatérünk a közvetlen, nyílt és kommunikációhoz

– mondta Biden.

Az amerikai-kínai geopolitikai küzdelemről az alábbi cikkünkben írtunk:

Kapcsolódó
Ahol az Egyesült Államok farkasszemet néz Kínával
A világ két vezető nagyhatalma az Indo-csendes óceáni térségben feszül egymásnak. Feledy Botonddal, a Partizán külpolitikai szakértőjével szálaztuk szét a térség geopolitikai viszonyait.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik