Kultúra

Musical készült Gwyneth Paltrow síbalesetes tárgyalásáról

POOL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
POOL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
A zenés-táncos darabot még idén bemutatják Londonba

Nagy érdeklődést váltott ki tavasszal Gwyneth Paltrow síbalesetes tárgyalása, amely abszurd fordulatai miatt már akkor virális tartalommá és számos mém forrásává vált. Akinek az erről szóló milliónyi cikk, bejegyzés és reakció mégse lett volna elég, annak sem kell aggódnia, hiszen hamarosan bemutatják Londonban a bírósági tárgyalás nyomán készült musicalt, amely a Gwyneth Goes Skiing címet viseli.

Mint emlékezetes, Paltrow-t Terry Sanderson, egy nyugdíjas optometrista perelte be 2019-ben egy három évvel korábbi síbaleset miatt, amiben állítása szerint Paltrow hibájából bordatörést, koponya- és agysérülést szenvedett. Sanderson először hárommillió, majd háromszázezer dollárt követelt, ám Paltrow végül visszaperelte őt, jelképes egy dolláros kártéritést kitűzve célul. A bíróság végül a színésznőnek adott igazat, ám az idén zajló tárgyalás egyfajta látványossággá vált szürreális jelenetei miatt.

Az alapanyagban a beszédes nevű Awkward Productions látta meg a lehetőséget, az általuk színre vitt musicalt december 13-tól játsszák a londoni Pleasance Theatre-ben, a leírás szerint a darabnak aktív részesévé teszik majd a közönséget is: ők kerülnek az esküdtszék szerepébe.

Kapcsolódó
Gwyneth Paltrow sok őrültségen van túl, de a síbalesetes tárgyalása miatt végképp mémmé vált
Gwyneth Paltrow síbalesetének tárgyalása hatalmas figyelmet kapott a közösségi médiában. Cikkünkben bemutatjuk a per néha kissé bizarrnak tűnő részleteit, valamint azt, hogy mindez milyen hatással volt a színésznő megítélésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik