Vidnyánszky Attila megszólalt a Nemzeti Színházban történt baleset óta. Ahogy mi is megírtuk, a Rómeó és Júlia pénteki előadását amiatt kellett megszakítani, mert két színész, Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia több métert zuhant a díszletről és súlyos végtagsérülésekkel kellett őket kórházba szállítani. Az eset nyomán Vidnyánszky Attila hétfőn benyújtotta lemondását, de Csák János ezt nem fogadta el a vizsgálat lezárultáig. Az igazgató most a Magyar Nemzetnek megerősítette, hogy a belső vizsgálat már elindult, és igyekeztek a vizsgálóbizottságot úgy összeállítani, hogy mindenféle területről legyenek benne szakemberek, elsősorban a színházi műszakok képviselői.
A héten felrakjuk a díszletet, már csak azért is, mivel egy rendőrségi vizsgálat is elkezdődött, aminek én személy szerint nagyon örülök
– mondja az interjúban Vidnyánszky, hozzátéve, hogy mihamarabb szeretne pontot tenni az ügy végére, de sürgetni nem akarja a dolgokat.
A sérült színészek állapotáról annyit árul el, hogy a körülményekhez képest jól vannak, és tudomása szerint a héten hazaengedik őket a kórházból, így otthon folytatódhat a felépülésük. Szerinte a testi gyógyulásukon túl nem lesz egyszerű a lelki felépülésük sem egy ilyen trauma után. „Több pszichológussal is felvettük a kapcsolatot annak érdekében, hogy a baleset két áldozata érezze szeretetünket és aggódásunkat, de igény esetén szakemberekkel is elindulhassanak a gyógyulás útján.”
Vidnyánszky hangsúlyozza azt is, hogy a pénteki előadáson félresikerült mozdulatsort ezek a színészek már százszor megcsinálták. Ezzel együtt elismeri minimalizálni kell a kockázatot, ezért átnézuik az egész repertoárukat átnézzük.
Szerinte viszont bizonyos dolgok kivédhetetlenek:
egy olyan süllyedő-emelő rendszerben, ahol ötméteres szintkülönbség is van, mint amit a mi színpadtechnikánk is tud, ahol majd hetven önálló süllyedő elem van, ott mindegyikre korlátot tenni nem lehet. A színház veszélyes üzem, és százszázalékosan nehéz kizárni az ilyen eseteket. És fájó dolog, hogy ilyenkor csak a színészekről beszélnek, hiszen halálesetek is előfordulnak: például a műszakosok között, róluk is beszélni kellene. Ilyen a színház, a cirkusz, az ember kockázatot vállal, és többek között ezért is szereti a közönség: ott vagyok azzal az artistával odafönn, és én repülök vele, vele azonosulok. És kell a kockázatérzet a katarzishoz. Viszont minimalizálni kell a veszélyforrásokat.
A kérdésre, miszerint a Rómeó és Júlia előadás díszletéről többen jelezték korábban, hogy kockázatosnak tartják, azt állítja, hogy ezek az információk hozzá nem jutottak el. Úgy érzi, sokan kihasználják most ezt a helyzetet, és szerinte nemtelen támadást indítottak a színház és a személye ellen.
Azt gondolom, hogy a szokásos viszálykodásnak most nincs itt az ideje.
Az elmúlt napok egyik sajátos fejleménye, hogy több mint tucatnyi kulturális intézményvezető kérte Csák Jánost és magát Vidnyánszkyt, hogy ő maradjon főigazgatóként a színház élén. Az interjúban Vidnyánszky a támogatást meghatónak nevezi, szerinte „szívmelengető, hogy ennyien szurkolnak a színháznak és nekem Budapestről, a külhoni területekről, vidékről és külföldről egyaránt, és jelzik azt, mennyire fontosak vagyunk.”
A magyar színházi élet legnagyobb befolyású alakjává váló Vidnyánszky Attiláról írt portrénkat itt olvashatják:
