A KÖH regionális irodavezetője, Figler András cáfolta az egyik győri alpolgármester által korábban, sajtótájékoztatón elmondottakat. A hivatal – feltételekkel – megadta az engedélyt a strand felújítására, de az nem vonatkozott az elképzelt új fejlesztések azon részére, amelyeket a Győri Tervtanács elutasított, valamint azokra sem, amelyekhez hiányzott a hullámtér és az árvízvédelmi töltések vagyonkezelője, a vízügyi igazgatóság hozzájáruló nyilatkozata.
A töltés lábától 10 méteres távolságban új építményeket nem lehet elhelyezni, a tervben pedig olyan létesítmények voltak, amelyek 2-3 méterre megközelítették a töltést, és erről nem nyújtottak be véleményezhető dokumentációt – mondta Figler András. Közlése szerint a strandberuházást azért nem kezdhette meg a terület üzemeltetője, mert a megbízó, a Pannon-Víz megfellebbezte a KÖH határozatát.
Németh Zoltán (Fidesz) győri alpolgármester múlt hét szerdai sajtótájékoztatóján beszélt arról: nem biztos, hogy kinyithat idén nyáron a győri strand, mert kétséges, hogy a jelenlegi állapotában kap-e működési engedélyt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól (ÁNTSZ).
A város még 2008 végén indította el a másfél-kétmilliárd forintos felújítási és fejlesztési program engedélyeztetési eljárását, amelyet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal helyi kirendeltsége akadályozott meg; a városvezető szerint sokszor olyan munkákat tiltott meg nekik a hivatal, amelyekhez nem is kellett volna a jóváhagyása – mondta akkor Németh Zoltán.
A jelen állapotban a működtetés, valamint a munkadíjak várható emelkedése több százmilliós pluszköltséget jelent a tulajdonos önkormányzatnak, de az uszoda állapotának romlása miatt esetleg olyan részekre is pénzt kellene költeni, amelyeket később amúgy is bontanának, átalakítanának – jegyezte meg az alpolgármester.
