Belföld

A választás legnagyobb szocialista vesztesei

Számos szocialista politikus búcsúzik a Parlamenttől. Többségük a párt országos listáján eredetileg befutó helynek hitt pozícióban várta a végeredményt, az MSZP rossz szereplése miatt azonban csak az első ötven került az Országgyűlésbe. A keddi Népszabadság arról ír, hogy ki mihez kezd a következő négy évben.

Az MSZP mindössze (legfeljebb) két egyéni körzetben tudott mandátumot szerezni a választásokon (Tóth József és Szanyi Tibor a XIII. kerületben, utóbbi esetében azonban még nincs hivatalos végeredmény), így a megalakuló parlamenti frakcióba elsősorban az országos, illetve területi listákról lehetett bejutni.

A mandátummatematika és az MSZP rossz szereplése miatt számos, egyébként meghatározó politikus kiszorult a szocialista képviselőcsoportból.

A gondolkodás időszaka jön

A választás talán legnagyobb szocialista vesztese Keller László, aki az országos lista ötvenedik helyén biztos befutónak gondolhatta magát, így épp lecsúszott. Keller korábban közpénzügyi államtitkárként volt az első Fidesz-kormány idejéhez kapcsolódó, gyanúsnak vélt ügyek feltárója, majd a Bajnai-kormány megalakulásáig a pénzügyminisztérium államtitkára. „Most lett vége a választásnak, ez a gondolkodás időszaka. Nem tudok egyelőre arról nyilatkozni, hogy hol és miként folytatom” – mondta a napilapnak.

„Húsz év politika után az embernek több a felelőssége, mint amit egy rossz választási eredmény hajnalán gondol. A mai érzések és a holnapi cselekedetek még nincsenek összhangban” – fogalmazott Suchman Tamás. A politikus a választás előtt mégsem került befutó helyre a Somogy megyei listán, ebből hangos nézeteltérés is támadt. Suchman arra a kérdésre, hogy részt kíván-e venni az MSZP újjáépítésében és ha igen, miként, mindössze annyit válaszolt: „én Horn Gyula követőjének tartom magam.”

Kökény a pártot gyógyítja a jövőben

Nem lesz a parlamenti frakció tagja Kökény Mihály egészségügyi szakpolitikus és volt népjóléti miniszter sem. „A ferencvárosi szervezet elnökeként és választmányi tagként igyekszem tenni a dolgom a jövőben. Gyorsan, de kellő higgadtsággal és késedelem nélkül kell megújulnia a pártnak úgy, hogy az önkormányzati választásokon már kiállhassuk a hitelességi próbát” – fogalmazott. A politikus 17 éve nem gyakorolja orvosi hivatását, így szakmájához nem tér vissza, de nem tartotta kizártnak, hogy valamilyen civil pályára áll.

Török Zsolt, az MSZP eddigi kommunikációs ügyvivője sok időt és energiát ölt bele a szocialista pártba az elmúlt években, s ezt az időt a családjától, három lányától vette el, ezt most elsőként pótolni szeretné, és a későbbiekben a baloldal megújításában szívesen vállalna szerepet.

További búcsúzók

Podolák György, a Parlament gazdasági bizottságának távozó elnöke nincs kétségbe esve. A szocialista politikus néhány éve már nyugdíjas, így a helyzet nem érte meglepetésként, felkészült rá. „A szakmai kérdésekben, elsősorban az energetikát érintő ügyekben továbbra is segíteni fogom a frakció és a baloldal munkáját, de most a szabadidő, az unokák és a család kerül előtérbe” – tette hozzá Podolák. Donáth László a lapnak elmondta: „Világéletemben lelkész voltam és maradtam, életem végéig. Annyi történik, hogy továbbra is a Csillaghelyi evangélikus egyházközség lelkészeként dolgozom” – mondta.

A nagy búcsúzók között találjuk még többek között Csizmár Gábor MeH-államtitkárt, volt munkaügyi minisztert, Juhász Gábor titkosszolgálati minisztert, Teleki László romaügyi államtitkárt, Molnár Gyula XI. kerületi polgármestert, Arató Gergely oktatási államtitkárt, Jauernik István önkormányzati államtitkárt, Korózs Lajos munkaügyi államtitkárt és Szabó Zoltánt, aki egyike volt azon négy budapesti jelöltnek, akik a második forduló előtt visszaléptek az LMP javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik