Szórakozás

„Csöpögni” kezdett a szilikonmell

Három évig kuporgatott egy 21 éves brit nő, hogy „felturbózza” kebleit. Sokáig azonban nem élvezhette új melleit.

A 21 éves Tanya Bennett már régóta meg szerette volna műttetni melleit, elegendő pénze azonban nem volt rá, ezért egy belga klinika „kedvező” ajánlata mellett döntött.

„Szinte sokkot kaptam, amikor megérkeztem a belga „klinikához”. Úgy nézett ki, mint egy lebombázott épület. A műtétet egy olyan szobában végezték el, melynek falában lyukak voltak és olyan teremben ébredtem – hálózsákkal letakarva -, melynek nem volt ablaka” – mondta a lány, aki amint tudott, hazautazott.

Mindössze egy hétig élvezhette dús kebleit, mert a jobb melle „csöpögni”, azaz gennyezni kezdett. Kapott ugyan antibiotikumot, de a fertőzést nem tudták megállítani, így ki kellett venni az implantátumot.

A brit lány nem adta fel, amint lesz elég pénze, újra kés alá fekszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik