Belföld

Autós üldözés: kezdeményezik az előzeteseket

Hivatalos személy elleni erőszak és lopás bűntette miatt kell felelniük azoknak a férfiaknak, akik elmenekültek egy csütörtöki rendőri igazoltatás elől és az autóval a figyelmeztető lövések hatására sem álltak meg; a két elfogott férfit őrizetbe vették, harmadik társuk ellen elfogatóparancsot adtak ki - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken az MTI-t.

A rendőrök csütörtök kora délután egy lopott rendszámú Ford típusú terepjárót akartak ellenőrizni a XIX. kerületi Vak Bottyán utcában, de a jármű vezetője elhajtott. A rendőrök üldözőbe vették a járművet, majd annak megállítása érdekében más rendőrautókkal elállták az utat az Üllői úttal párhuzamos József Attila utca és az Árpád utca kereszteződésénél, de a „záron” a terepjáró áttört, s a leadott figyelmezető lövések ellenére tovább menekült. Két sarokkal távolabb, a Zrínyi utcánál a három férfi a járművet hátrahagyva gyalogosan elmenekült, egyiküket, aki megsérült, a helyszín közelében fogták el egy polgárőr segítségével.

A BRFK pénteki közlése szerint a fegyverhasználat jogszerű és szakszerű volt. Az intézkedő rendőrök a lövéseket a menekülő járműre adták le, nem személyre. Megjegyezték, a tárgyra leadott lövés a hatályos jogszabályok szerint nem minősül lőfegyverhasználatnak.

A tájékoztatás szerint a mentőszolgálat munkatársai megállapították, hogy a helyszín közelében elfogott férfi sérülései nem igényelnek orvosi ellátást, kórházba szállítása nem indokolt.
A BRFK közleménye szerint a két elfogott férfi nem szerepelt a körözési nyilvántartó rendszerben, de arról, hogy miért menekültek el, illetve kihallgatásuk során mit mondtak, nem kívántak tájékoztatást adni.

A menekülésre használt Ford Ranger típusú terepjárót április 9-én, a járműre felszerelt rendszámot pedig néhány napja lopták a főváros III. kerületéből. A terepjáróban utazók csütörtökön egy Seat Ibizát kíséreltek meg ellopni Kispestről, de mivel a járművet nem sikerült beindítaniuk, a később menekülésre használt terepjáróval akarták elvontatni.

Az MTI kérdésre a BRFK közölte: az autótolvajok feltartóztatása és elfogása érdekében felállított útzár minden tekintetben szakszerű volt. A menekülők a korábbi rendőri felszólításokat teljes mértékben figyelmen kívül hagyták, majd az intézkedő rendőrök szolgálati autójának szándékosan nekihajtottak. Az útzárat a tolvajok az általuk használt, lényegesen nehezebb és nagyobb teljesítményű autóval áttörték.

Az üldözés során három rendőrségi és egy „civil” gépkocsi rongálódott meg, a kárérték meghatározása folyamatban van.
A BFRK sajtóosztályának közlése szerint a Budapesti Nyomozó Ügyészség a már elfogott két férfival, valamint a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó Duka Leventével szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A BRFK velük szemben lopás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást. A két elfogott férfit őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat, amelyről az illetékes bíróságnak 72 órán belül kell döntést hoznia.

A még szökésben lévő Duka Levente ellen országos elfogatóparancsot adtak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik