Élet-Stílus

Szike helyett teát kért, de nem kapott – műtét közben hagyta faképnél a betegeit egy indiai orvos

Shannon Fagan / Getty Images (illusztráció)
Shannon Fagan / Getty Images (illusztráció)
Az elviharzás miatt akár gondatlanságból elkövetetett emberölési kísérlettel is megvádolhatják a sértődött doktort.

Nyomozást indítottak egy állami kórházban dolgozó orvos ügyében az indiai Nagpurban, aki operáció közben kisétált a műtőből, mivel megsértődött azon, hogy nem szolgálták ki egy csésze teával – írja a Daily Mail.

Dr. Tejrang Bhalavi november 3-án eredetileg nyolc nő petevezetékét is elkötötte volna, de a negyedik műtét elvégzése után, amikor a maradék páciense is altatásban volt már, megkérte a kollégáit, hogy készítsenek neki egy csésze teát. A beteljesítetlenül maradt kérésének pedig akkora sértődés lett a vége, hogy kiviharzott a műtőből.

A hátralévő beavatkozásokat csak azután tudták elvégezni, hogy a kórház vezetősége tájékoztatta a kerületi tisztiorvost az esetről, aki küldött helyette egy másik orvost.

A brit bulvárlap szerint a kerületi ügyész szóvivője azt nyilatkozta az indai NDTV-nek, hogy Dr. Bhalavit akár gondatlanságból elkövetett emberölési kísérlettel is megvádolhatják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik