Szórakozás

13 évvel a győzelme után Vastag Csaba elárulta, hogyan került be az X-Faktorba

Fábián Bori / VIASAT3
Fábián Bori / VIASAT3
Ezt eddig kevesen tudták.

Vastag Csaba volt Geszti Péter vendége az Adom a napom című műsorban. Az énekes itt árulta el, hogy miként került be az X-Faktor című tehetségkutatóba, amit 2010-ben megnyert – akkor Takács Nikolas lett a második helyezett.

Vastag felfedte, hogy az egész sztori az öccsétől indult, aki részegen Balatonalmádiban bolyongott 13 évvel ezelőtt, miután a barátnője szakított vele. Vastag Tamás akkor éjjel látta meg az X-Faktor című műsorba való jelentkezésről szóló plakátot, és eldöntötte, elmegy a műsorba. Bátyja vitte fel aztán a budapesti castingra.

Amikor lehetett a műsorba jelentkezni, én hoztam el a meghallgatásra. Én nem is akartam ebben a műsorban részt venni, a Tomikát hoztam el, hogy vigyázzak rá. Kint ültem, vártam, mint a szülőszobán, hogy Tomika megszületik-e világsztárként, avagy nem. És kijött egy szerkesztő, egy nagyon kedves hölgy, hogy »Te vagy a Tomikának a bátyja? Gyere be, énekelj egy számot!«. És akkor elénekeltem Frank Sinatrától a My Way című számot, az volt a kocsinkban CD-n. Az volt az egyetlen alapom. Előadtam, mondták, hogy tök jó, lehet a következő fordulóba jönni. Attól a pillanattól viszont becastingolódtam valahogyan, és a legfontosabb dolog lett az életemben

ecsetelte az énekes, aki végül megnyerte a show-t.

Az Adom a napom című műsor streamjét az nlc-n lehet követni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik