Gazdaság

Tévhit, hogy minden nyugdíjas megkaphatja novemberben a nyugdíjemelést

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Aki bankszámlára utalással kapja a nyugdíját, annak pénteken, november 10-én érkezik meg a 3,1 százalékos korrekciós emeléssel növelt összegű novemberi nyugdíj, és mellé egy összegben az év első tíz hónapjára és
a 13. havi nyugdíjra járó emelési különbözetet. Akinek pedig a postás viszi ki a nyugdíját, az a postai kézbesítési naptár szerinti szokásos időpontban veheti majd át az emelt összeget.

De kinek is jár a novemberi nyugdíjemelés? A vonatkozó kormányrendeletek szerint nem mindenkinek, hanem csak azoknak, akiknek a nyugdíját tavaly állapították meg, vagyis azoknak, akik már idén januárban is kaptak nyugdíjemelést (15 százalékosat). Magyarul akiknek idén állapították meg a nyugdíját, ellátását, azoknak most nem jár a 3,1 százalékos januárig visszamenőleges emelés. 

Ők majd csak januártól kaphatnak emelést (6 százalékosat).

A rendelet szerint vannak azonban kivételek is a fő szabály alól.

Ilyen, ha a saját jogú ellátást 2023. évi időponttól, a januári emelésre jogosító ellátás helyett, újraszámítás nélkül folyósítják tovább, vagy a januári emelésre jogosító ellátás megszűnését követő naptól, újraszámítás nélkül állapítják meg – ideértve a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvény szerinti esetet is –, akkor a megemelt összeget kell tovább folyósítani, illetve megállapítani.

Illetve ha a rokkantsági ellátást, a rehabilitációs ellátást, a baleseti járadékot vagy a bányászok egészségkárosodási
járadékát 2023. évi időponttól, rokkantsági járadéknak vagy az emelésre jogosító rokkantsági ellátásnak, rehabilitációs ellátásnak, baleseti járadéknak vagy bányászok egészségkárosodási járadékának
megszűnését követő naptól állapítják meg, a megállapított ellátást szintén meg kell emelni. Plusz az emelésére való jogosultság akkor is fennáll, ha az ellátásokban több (az előbb jelzett) változás következett be.

Ezen kívül a novemberi nyugdíjemelésről szóló kormányrendeletben azt is rögzítették, hogy megállapítás időpontjától kezdődően emelni kell a 2022. december 31-ét követő időponttól megállapított hozzátartozói nyugellátást is, ha kiszámításának alapja az elhunyt jogszerző 2023. január 1-jét megelőző időponttól megállapított, meghatározott saját jogú ellátásáról van szó. A jogszabály 28 jogcímen folyósított ellátásra írja elő egyébként a kötelező emelést.

Hivatalból emelni kell

  1. azt az öregségi nyugdíjat,
  2. azt az özvegyi nyugdíjat,
  3. azt a szülői nyugdíjat,
  4. azt az árvaellátást,
  5. azt a baleseti hozzátartozói nyugellátást,
  6. azt a mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékot,
  7. azt a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékát,
  8. azt a korhatár előtti ellátást,
  9. azt a szolgálati járandóságot,
  10. azt az átmeneti bányászjáradékot,
  11. azt a táncművészeti életjáradékot,
  12. azt a rokkantsági ellátást,
  13. azt a rehabilitációs ellátást,
  14. azt a baleseti járadékot,
  15. azt a bányászok egészségkárosodási járadékát,
  16. azt a fogyatékossági támogatást,
  17. azt a vakok személyi járadékát,
  18. azt a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján
    folyósított ellátást,
  19. azt a polgármesterek közszolgálati járadékát,
  20. azt a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatást,
  21. azt a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek
    hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatását,
  22. azt a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos
    állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
    személyi állományának jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatást,
  23. azokat a hadigondozásról szóló törvény alapján a Tny. 62. §-ában foglaltak szerint megemelendő rendszeres
    pénzbeli ellátásokat,
  24. azt a házastársi pótlékot,
  25. azt a házastárs után járó jövedelempótlékot,
  26. azt a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot,
  27. azt a nemzeti gondozási díjat,
  28. azokat az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel
    összefüggésben járó emeléseket és juttatásokat

amelyekre a vonatkozó rendelet szerint már járt a januári emelés is, vagyis amelyeket január elseje előtt állapítottak meg.

Cikkünk elkészítése közben a Google Trends adatait is felhasználtuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik