Ördög Nóra előtt volt jelenésük az Ázsia Expressz játékosainak. Így Alekosz és párja, Varsányi Réka is a műsorvezető köré gyűltek, ám a beszélgetés nem a legvidámabb témával vette kezdetét: Ördög felfigyelt arra, hogy a pár között nincs minden rendben. A görög celeb fedte fel a probléma okát:
Tegnap a Réka szakított velem.
Varsányi aztán elmagyarázta, mi volt a fordulópont: „Kész tények elé állított, hogy válasszak: elfogadom-e őt olyannak, amilyen, mindennel együtt – vagy le is út, fel is út. Választottam.“
Alekosz nem nyugodott bele a magyarázatba:
Mások is segítettek abban, hogy a Réka össze legyen zavarva. Eltöltött a világbajnokkal egy napot – nem a világbajnokot hibáztatom, félreértés ne essék –, és a Réka azt mondta nekem, olyan különbséget vélt fölfedezni, ami rámutatott arra, velem nem jó. Azt mondta, velem nem jó. A legfőbb bizalmasomról beszélünk, én a barátomat veszítettem el, azt veszítettem el, aki értelmet adott nekem, a húzóerőt. Megalázta, meggyalázta az egészet.
Ördög Nóra elmagyarázta Alekosznak, hogy Kucsera talán csak tükröt tartott Varsányi elé azt illetően, milyen az, ha egy férfi figyel a partnerére. Alekosz nem volt hajlandó mindezt elfogadni, ekkor már Varsányi is könnyekben tört ki:
Nem fogja föl az egész itt töltött időszak alatt, hogy min megyek keresztül. De valószínűleg nem is fogadja be.
A görög elmondta, nem akart szakítani, soha nem gondolta volna, hogy idáig jutnak. Ördög Nóra felrótta Alekosznak, talán Varsányi megelégelte, hogy nyilvánosan flörtölgetett a műsorban szereplő Kecskés Enikővel. A görögnek erre is volt magyarázata:
Hangsúlyozom: mi egy éve ilyen kapcsolatban élünk, nem egy hete, két hete, három hete.
A műsorvezető végül hozzátette, egy nőnek nem kell tűrnie, hogy ország-világ előtt ezt csinálja vele a párja.
A jelenetet itt lehet visszanézni.