Szórakozás

Jákob Zoltán végignézte A Nagy Ő-t: A lányokban volt bizonyos szintű megjátszás

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
A nemrég befejeződött párkereső műsor kapcsán kérdeztük a magyar milliárdost, hol tart ismerkedésük a műsor végéig jutó Bettivel.

Múlt vasárnap fejeződött be A Nagy Ő a TV2-n, az idei évadban Jákob Zoltán, az ország 39. leggazdagabb embere kereste a szerelmet. A műkörömbiznisszel meggazdagodó Jákob párra talált a fináléban, ugyanis Hajnal Bettina nyerte el a szívét, aki egyébként – ha ebben sorsszerűség nincs is – műkörmösként dolgozik civilben.

Megkerestük az üzletembert, meséljen arról, kapcsolatuk miként alakult a műsort követően. Kérdésünkre Jákob elmondta, Bettivel a forgatás lezárulta után egészen az utolsó epizód adásba kerüléséig nem találkozhattak, pusztán üzenetek formájában tartották a kapcsolatot.

Vártuk, mi lesz. Az elmúlt három hét, amíg a tévében is ment a műsor, az nagyon fontos volt, mert kétszer annyit láttam a lányokból, mint addig. Most már láthattam azokat a privát beszélgetéseket, amiket egymás közt ejtettek meg. Én szigorúan csak akkor találkoztam velük a forgatás alatt, mikor a kamerák forogtak.

Jákob azt mondja, senkiben nem csalódott, ám kérdések felmerültek benne, ahogy Betti esetében is. Ezt igyekeztek tisztázni, elsőként egy vacsorán: „Elkezdjük ezt a kapcsolatot építeni. De én már A Nagy Ő alatt is elmondtam: nem életre szóló kapcsolatot keresek, csupán elindítunk valamit, és megnézzük, hová fut ki.”

Adrián Zoltán / 24.hu

Hogy Betti személyiségét másnak látja-e kamerákon kívül, arra így felelt:

Azt látom, hogy privátban ugyanolyan kedves, mint amilyen a randikon volt: makulátlan. Ám azt is láttam a tévében, hogy ez nem mindig volt így a műsorban. Muszáj olyan helyzetekbe kerüljünk, amik nem annyira sterilek, mint egy forgatás.

A győztes hölgyről már a műsor legelején azt gondolta, hogy elnyerheti majd a szívét – azért, mert már az első találkozásukra magával vitte a családját (szüleit és a kislányát – a szerk.):

Nekem ez top szempont, hogy a családi közeg jó legyen. Külsőre is tetszett, de őszinte leszek: a műsor közben legalább hat lányról gondoltam azt, hogy ő lehet majd a győztes. Ez folyamatosan változott a randik alkalmával.

Noha az üzletember korábban többször is kijelentette (például vele készült interjúnkban is), hogy kizárólag azzal a feltétellel vállalta el a műsort, ha önmagát adhatja, a közösségi médiában sokan azt feltételezik, a műsor nem tükrözi a valóságot, sokan csak szerepet játszhattak. Jákobot is kérdeztük ezekről a vádakról.

„A kétkedőknek azt tudom mondani, hogy én semmilyen formában nem játszottam meg magam. Biztos vagyok abban, hogy a lányokban volt bizonyos szintű megjátszás vagy megfelelési vágy. Meg akartak felelni nekem és a nézőknek is. Annyira azért jó az emberismeretem, hogy látom, mikor őszinte valaki és mikor nem.”

Jákob Zoltán hozzátette, Bettit egyelőre nem mutatta be mind a három gyerekének, a hölgy csupán a fiával találkozott a műsor forgatásán:

A lányaimnak az elmúlt két évben még nem mutattam be senkit. Odáig senkivel nem jutottam el, de Bettinek jó esélye van. Ugyanakkor szeretném meglátni, hová jutunk az ismerkedésben

– nyilatkozta lapunknak.

Kapcsolódó
Jákob Zoltán: Már nem zavar, ha valaki a pénzemre hajt, csak közben szeresse a Zolit is
Interjú Magyarország 39. leggazdagabb emberével, Jákob Zoltánnal, aki műkörömbiznisszel ért csúcsra, a kereskedelmi tévé pedig 2023-ra fedezte fel igazán: ő lesz a következő Nagy Ő a TV2-n.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik