A volt kormányszóvivő „szerelme, családja és barátai” szombat este nyolc órára egy szál gyertyával várták a Parlament előtti rakparton azokat, akik ily módon is szerettek volna emlékezni Daróczi Dávidra, akit péntekről szombatra virradó éjjel találtak holtan egy Andrássy úti lakásban. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget – feltehetően öngyilkosságról van szó.
Az emlékezésen ott volt Liptai Claudia mellett a Daróczi-család több tagja, volt kollégáinak nagy része, és több politikus is, köztük Molnár Csaba, Lamperth Mónika, Ficsor Ádám, Gurmai Zita. Ugyancsak megjelent Batiz András, illetve Szollár Domokos jelenlegi kormányszóvivő, valamint több intézmény szóvivője is. A rakparton, és a Parlament északi kapujánál, a rakparthoz vezető lépcsőnél mintegy ezer ember vett részt a csendes, néma megemlékezésen, amelyen sokan gyertyákat, mécseseket gyújtottak a Duna-parton.
Mint a család és a barátok kora délután közleményükben írták, – a sajtó érdeklődését megértve és elfogadva – az újságíróktól megértését kérnek, és azt, hogy ne gyártsanak teóriákat Daróczi Dávid halála kapcsán, hanem az emlékezésben segítsenek.
A sajtóban elterjedt, hogy esetleg párkapcsolati nehézségek vezettek a tragédiához. Az Index a TV2 szóvivőjének tájékoztatására hivatkozva azt írta, hogy Liptai Claudia és Daróczi Dávid nem szakítottak, nem ez állhat az öngyilkosság hátterében. A Népszabadság internetes oldala (nol.hu) a volt kormányszóvivő baráti körére hivatkozva azt írta, hogy Daróczi Dávidnak orvosilag diagnosztizált lelki betegsége volt, s amiatt kezelés alatt is állt. A Blikk információi szerint az Andrássy úti lakás Batiz Andrásé. A nol.hu úgy értesült, hogy átmenetileg ott lakott Daróczi.
