Belföld

Az őrezredet is érinti a kormányváltás

Az Orbán Viktor védelmére létrehozott egység teljes csapatét át kell vennie a Köztársasági Őrezrednek, az állami vezetők biztonságát szavatoló rendőri szervnek - értesült a Népszava. Ez a terv komoly feszültséget kelt a rendőrség berkeiben.

A kormányváltás után minden valószínűség szerint reaktiválják, illetve újonnan rendőri állományba veszik a Fidesz elnöki stáb biztonsági igazgatósága tagjainak legnagyobb részét – értesült a Népszava.

Főként leszerelt kommandósokból verbuválta ugyanis Orbán Viktor személyi testőrségét a különleges szolgálattól 2002-ben távozott Hajdú János, a korábban sikeres terrorelhárító szakember. Az időközben igazgatósággá duzzadt egység Orbán feltétlen bizalmát élvezi, így a jövőben sem kíván megválni tőle a kormányfőjelölt – tudta meg a lap.

A jogszabályok értelmében azonban a közjogi méltóságok védelmét kizárólagos hatáskörrel a rendőrség köteles biztosítani. Az ORFK Köztársasági Őrezrede feladata a védett vezetők személyi biztonsága, munkahelye, lakása vagy egyéb tartózkodási helye őrszemélyzettel, illetve technikai eszközzel való védelme. Emellett a rendőri biztosítás kiterjed a védett személy részvételével lebonyolított hivatalos programok helyszínére, belföldi utazására is. A védelem jár a külföldi utazásokra is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik