Szórakozás

Apa lett a Megasztár versenyzője

Seres Robi kisfia, Nimród 3370 grammal és 50 centivel született hétfő hajnalban.

A Fivérek középső tagja eddig babonából nem árulta el a jó hírt, emellett állapotos kedvesét, Brigit is féltette a nyilvánosságtól. Most már viszont boldogan mesélt a Blikknek.

„Egész vasárnap tartottuk a kapcsolatot a kedvesemmel, Brigivel, és amikor este bevitték a kórházba, én is azonnal elindultam haza. Nagyon boldog vagyok, hogy ott lehetettem, amikor Nimród megszületett, hogy segíthettem a menyasszonyomnak ebben a helyzetben” – árulta el Robi.

A Megasztár versenyzőjének már van egy négy éves gyermeke, Robika, aki csak úgy, mint a család többi tagja megérti, hogy apukáját most egy kicsit ritkábban láthatja.

„Amióta a Megasztár legjobb tizenhárom előadója közé bekerültünk, természetesen nagyon nehéz az, hogy nem lehettem Brigivel és a nagyobbik kisfiammal, Robikával. Nekik sem volt egyszerű, főleg így az utolsó időszakban, de tudják, hogy amit teszek, azt azért teszem, hogy nekik jobb legyen. És ezt még a négyéves Robika is megérti, aki amikor hétfő este elbúcsúztam tőle, zokogott, de utána telefonon azt mondta, nem haragszik” – mesélte a gitáros a lapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik