Belföld

Nem segített a bocsánatkérés, soha nem szabadulhat az ájult kollégáját Dunába fojtó férfi

Mihádák Zoltán / 24.hu
Mihádák Zoltán / 24.hu

Tényleges életfogytig tartó fegyházra ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a P. Attilát, aki 2021 december végén egy bőrövvel fojtogatta, majd Dunába dobta az ájult kollégáját.

Az érdi férfi egy hónappal a gyilkosság előtt ismerkedett meg a későbbi áldozatával, akivel egy munkahelyen dolgozott. A két férfi között jó munkakapcsolat alakult ki, és munkahelyen kívül is rendszeresen találkoztak. A vádlott azonban kihasználta a munkatársát, többször kért tőle kölcsön, és arról is tudott, hogy a férfi pénzt örökölt, illetve éppen költözést tervez.

P. Attila még karácsony előtt megbeszélte a kollégájával, hogy az ünnepet követően is találkoznak. De már a találkozó előtt elhatározta, hogy a pénzének és egyéb értékeinek megszerzése érdekében megöli a munkatársát, és kitervelte az elkövetés főbb mozzanatait is.

Mihádák Zoltán / MTI

Ennek megfelelően már előre eltervezte, hogy a férfit szállásszerzés ürügyén a XXII. kerületben, egy Duna-parthoz közeli, elhagyatott helyre csalja, ahol megöli és elveszi az értékeit, a holttestét pedig a Dunába rejti.

Az előzetesen megbeszélt találkozóra december 27-én a késő esti órákban került sor. A két férfi először egy újbudai bankfiókhoz ment, ahol a sértett több mint 140 ezer forintot vett fel az ATM automatából. P. Attila ezután azt mondta a kollégájának, hogy tud neki szállást szerezni egy szállóban, majd buszra szálltak, amivel a XXII. kerületbe utaztak.

A buszról leszállva, a férfi egy elhagyatott, kivilágítatlan területre csalta a kollégáját, ahol rátámadt és a nadrágszíját a nyaka köré tekerve addig szorította, amíg az az eszméletét nem vesztette. Ezután elvette tőle a telefonját, laptopját és a nála lévő több mint 140 ezer forintot, majd az eszméletlen férfit a Duna-partra húzta és a folyóba gurította. Az áldozat halála fulladás miatt következett be.

Mihádák Zoltán / MTI

P. Attila beismerte a bűnösségét az elfogása után, a tettét pedig hirtelen felindulással és az áldozat állítólagos szexuális közeledésével indokolta. De nem csak emiatt kell felelnie most a bíróságon, hanem azért is mert a kifosztott korábban egy padon alvó férfit a Móricz Zsigmond körtéren.

A férfi már nem először ítélték el gyilkosságért, 17  évvel ezelőtt ugyanis egyszer már agyonvert egy idős férfit a társaival. A Blikk azt írja, hogy a férfi az utolsó szó jogán bocsánatot kért az áldozat szüleitől és rokonaitól.

 Bocsánatot kérek a sértett szüleitől és a rokonaitól. Ezt az egészet nem pénz és értékek miatt tettem, hanem hirtelen felindulásból, amiért megtette velem ezt a tapogatást, amit nem tudtam elfogadni. Részeg voltam, több napja drogot fogyasztottam, nem voltam a saját tudatállapotomban. Ha józan lettem volna, ezt nem tettem volna meg

– mondta. P. Attila.

A bíróság életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte nem jogerősen férfit azzal, hogy feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik