Sport

Azonnali hatállyal távozott a ferencvárosi kézis, az új csapata is megvan

Fabrice Coffrini / AFP
Fabrice Coffrini / AFP

Jelena Despotovic elhagyja a Ferencváros női kézilabdacsapatát, és a Buducnost Podgoricánál folytatja, jelentette be csütörtökön a montenegrói klub, amely azt is közölte, hogy már túl is van az első edzésen új csapattársaival. A Ferencváros még nem adott ki hivatalos közleményt a játékos távozásának okáról.

Despotovic már játszott a Fradiban a mostani Bajnokok Ligája-szezonban, így csak az egyenes kieséses szakaszban léphet pályára a podgoricaiaknál, ha a csapat továbbjut a csoportkörből.

Mivel nem voltak komoly játékpercei a Ferencvárosban, igyekszik majd visszatérni arra a szintre, amellyel jelentős hírnevet szerzett magának az európai kézilabdában

– olvasható a montenegrói csapat közleményében.

A 29 éves balátlövő 2017 óta játszott megszakítás nélkül Magyarországon. 2015 és 2017 között már erősítette a Debrecent, majd tett egy kitérőt Ljubljanában, de hamar visszatért a Lokihoz. 2021 és 2023 között Győrben, idén nyártól pedig az FTC-nél játszott. Despotovic, aki korábban már megfordult a Buducnostnál, a bajnokságban öt mérkőzésen öt gólt szerzett a Fradiban.

Az ETO-val korábban a Bajnokok Ligája döntőig menetelt, de a trófeát a podgoricai együttessel emelhette a magasba 2015-ben. Ezen kívül ötszörös montenegrói és kétszeres magyar bajnoknak mondhatja magát, 2012-ben tagja volt az Európa-bajnok montenegrói válogatottnak.

Kapcsolódó
Két év után távozik az ETO vb-bronzérmes kézilabdázója
Line Haugsted már nem fért be a győriek új koncepciójába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik