Belföld

Medián: a bizonytalanoknál javított Gyurcsány

A volt és a jelenlegi miniszterelnök évértékelése után végzett felmérés szerint Orbán Viktor Fidesz-elnök talán sikeresebben tudta mozgósítani a saját híveit, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök viszont szimpatikusabb volt a „bizonytalanok" számára – közli a Népszabadság a Medián felmérését.

A 2006. február 3-án és 4-én, 1000 fős mintán készült telefonos felméréséből kiderül, hogy a két rivális a kampányindítóként is felfogható beszédeire szinte azonos figyelmet és értékelést kapott. Amikor a válaszadóknak az évértékeléseket egymással szembeállítva kellett eldönteniük, hogy melyik volt a jobb, akkor a jelenlegi miniszterelnök határozottan kedvezőbb értékelést kapott: a válaszolók négytizedének ugyanis Gyurcsány, háromtizedének Orbán beszéde tetszett jobban.

Mindemellett kiderült az is, hogy saját táborát Orbán Viktor tudta jobban megmozgatni: a korábbi miniszterelnök évértékelése a Fidesz-szavazók kilenctizede szerint jobb volt vetélytársáénál, míg Gyurcsány Ferenc parlamenti beszédéről az MSZP-szavazók nyolctizede vélekedett így.

A bizonytalanok szimpátiájának felkeltése szempontjából viszont Gyurcsány volt sikeresebb Orbánnál: a kedvenc párttal nem rendelkezők, sőt a kisebb pártok szavazói körében is a hivatalban lévő kormányfő nyerte el többek tetszését.

Gyurcsány beszédéből többen emlékeztek a jövedelemnövekedés, az adócsökkentés és a 100 lépés program említésére, mint az újabb keletű törvényjavaslati elképzelésekre: a Magyar Vállalkozók Bankjára vagy az államháztartás reformjára. Ugyanígy Orbán szónoklatából is az országjáró roadshow-kon már elhangzott járulékcsökkentésre és a 14. havi nyugdíjra emlékeztek a legtöbben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik