Belföld

Nincs megegyezés a kisebb parlamentről

Felfüggesztik a pártok a kisebb parlamentről és a választójogi rendszer átalakításáról már nyár eleje óta zajló négypárti tanácskozást – közölte Fodor Gábor szabad demokrata ügyvivő a szerdai megbeszélést követően újságírókkal.

Elmondta: a liberálisok azt javasolják, hogy pártelnöki találkozón tisztázzák, van-e kellő politikai akarat a létszámcsökkentéshez.

Hozzátette: az SZDSZ szerint minden kérdést végigvettek ezeken a tárgyalásokon, s technikailag minden készen áll egy kisebb parlamentről szóló javaslat elfogadására, még sincs megegyezés.

A megbeszélésről még a befejezés előtt távozó Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője szerint „sajnos ez még egy nagyon hosszú vitát sejtető tárgyalássorozat lesz, aminek nagyon kétséges az eredménye”.

A kisebb parlamentről még 2005 júniusában kezdett egyeztetni a négy parlamenti párt, az SZDSZ kezdeményezésére. A cél egy arányosabb, a rendszerváltás óta eltelt időszak politikai átrendeződését figyelembe vevő új szisztéma kidolgozása volt. Ha sikerül a feleknek közös nevezőre jutniuk, úgy 2010-ben már az új rendszer szerint voksolhatunk.

Bár a tárgyalásokon mind a négy párt részt vett, és hajlott a kompromisszumra, eddig nem született megállapodás. Mivel az MDF tisztán listás rendszerre vonatkozó javaslatát a többi párt nem tudta elfogadni, így a Fidesz, az MSZP és az SZDSZ elképzeléseit igyekeznek egyesíteni, eddig nem sok sikerrel. Vannak azonban közös pontok: szinte biztos, hogy marad a kétfordulós, egyéni jelölteket és listákat tartalmazó rendszer. A képviselői helyek száma is drasztikusan csökkenni fog, ennek pontos mértékéről azonban még mindig nincs megegyezés, de akár 200-250 fő sem elképzelhetetlen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik