Élő Nagyvilág

A lengyel elnök is megmondta a magáét a Putyin-Orbán találkozóról

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A vasárnap történéseiről itt olvashat.

Két héten belül leszállítják az első F-16-ost a hollandok az ukránok kiképzőközpontjába

Két héten belül megérkezik a romániai kiképzőközpontba az első amerikai gyártmányú F-16-os harci repülőgép, amelyet Hollandia adományoz Ukrajnának, közölte a Reuters szerint Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnök hétfőn.

Arra számítok, hogy a Patriot rakétákat hamarosan kézbesítik, hogy segítsék Ukrajnát a közelgő télen. Ugyanez a tempó vonatkozik az F-16-osokra is

mondta Rutte a Volodomyr Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott videokonferencián az X üzenetküldő platformon. Mint ismert, Hollandia, Dánia, Norvégia és Belgium bejelentette, hogy F-16-os repülőgépeket ad Ukrajnának.

Rutte szerint az Izrael elleni terrortámadás és az azt követő lépések sem fogják elvonni a hollandok figyelmét attól, hogy Ukrajna az orosz agresszió ellen küzd.

Az oroszok szerint lelőttek nyolc, a Krímet támadó robotrepülőt

Nyolc Storm Shadow típusú, pilóta nélküli manőverező repülőgéppel kíséreltek meg az ukrán fegyveres erők hétfőn csapást mérni a Krím félszigeten lévő létesítményekre, az orosz légvédelem valamennyit lelőtte – közölte az orosz védelmi minisztérium.

A tárca hétfői hadijelentése szerint a „különleges hadművelet” övezetében az orosz légvédelem két HIMARS-rakétát és 39 drónt fogott el. A minisztérium jelentése szerint az orosz erők három frontszakaszon 12 rohamot vertek vissza, amelyekben 835 ukrán katona esett el vagy sebesült meg. A legnagyobb veszteséget, 285 főt az ukrán fél a Donyeck körzetében vívott harcokban szenvedte el, a legtöbb támadással, kilenccel a kupjanszki frontszakaszon próbálkozott.

Az orosz összesítés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett négy vezetésipontot, négy harckocsit – köztük egy német Leopardot -, négy páncélozott harcjárművet, három gyalogsági harcjárművet, négy amerikai gyártmányú M777-es vontatott és egy lengyel Krab önjáró tarackot. (MTI)

Ukrán főparancsnokság: megsemmisítettek egy orosz légvédelmi rendszert a Krímben

Az ukrán erők megsemmisítettek egy orosz légvédelmi rendszert hétfőre virradóra az Oroszország által 2014-ben elcsatolt Krím félsziget nyugati részén – erősítette meg az ukrán fegyveres erők főparancsnokságának stratégiai kommunikációs központja a Telegram közösségi oldalon.

A támadásról korábban beszámoló média szerint az Olenyivka falu közelében lévő bázis ellen hajtották végre a csapást, amelyben 17 orosz katona megsebesült. Az ukrán légierő azt közölte a Telegramon, hogy az éjjel az orosz erők 12 Sahid drónnal és két H-59 manőverező robotrepülőgéppel támadták Ukrajnát, de az ukrán erők valamennyik a levegőben megsemmisítették.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, hétfői összesítése szerint az orosz hadsereg egy nap alatt “mintegy 860” katonát vesztett el Ukrajnában, a háború kezdete óta pedig már közel 300 ezret. Az ukrán erők vasárnap megsemmisítettek egyebek mellett egy orosz repülőgépet, 15 harckocsit, 14 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint húsz drónt.

(MTI)

Meghalt egy 91 éves nő Herszonban

Orosz lövedékek csapódtak be az éjjel Herszon megye lakónegyedébe. A támadásban egy 91 éves nő is életét vesztette, közölték az ukrán hatóságok. A nőre ráomlottak a kilencedik emeleti lakásának falai, árulta el az áldozat lánya.

Olekszandr Prokudin herszoni kormányzó szerint a támadás következtében tűz ütött ki egy társasházban, néhány lakás teljesen megsemmisült.

Az elmúlt 24 órában három civil halt meg az orosz támadásokban, öten pedig megsérültek.

(The Guardian)

Lengyelországnak nagyon kritikus álláspontja van a Putyin-Orbán találkozóról

Nagyon kritikus álláspontot foglalunk el a találkozóval kapcsolatban, ahogyan ezt a korábbi (Oroszországgal folytatott) megbeszélések kapcsán is tettük

– közölte Lengyelország miniszterelnöke Orbán Viktor magyar kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozójára reagálva.

Mateusz Morawieckit a Reuters alapján idézte a Portfólió. A lengyel kormányfő azt is elmondta: a múlt csütörtökön kezdődő EU csúcson Lengyelország már hangot adott annak az aggodalmának, hogy különböző európai politikusok a háborútól függetlenül igyekeznek jó kapcsolatot ápolni Moszkvával.

Orbán egyébként múlt csütörtökön a kétnapos EU-csúcs előtt arról beszélt Brüsszelben, büszke a kapcsolatára Putyin orosz elnökkel, akivel Kínában találkozott októberben annak ellenére, hogy az Európai Unió úgy próbálja meg izolálni magát Moszkvától az ukrajnai háború miatt, amennyire csak lehet. Mint mondta,

mindent meg akarunk tenni a békéért. Ezért nyitva hagyjuk a kommunikációs vonalakat az oroszokkal, másként nem lenne esélyünk a békére. Ez egy stratégia, amire büszkék vagyunk.

Hozzátette, Magyarország az egyetlen, amely a béke mellett áll ki, ami mindenki érdeke lenne Európában.

A találkozó miatt Emmanuel Macron francia elnök is elítélte Orbánt, és a NATO-tagok nagykövetei és a svéd nagykövet Budapesten vitatta meg a történteket.

Ukrajna azt állítja, csapást mért a légvédelmi rendszerre a Krím-félszigeten

Az ukrán hadsereg közölte, hogy az éjszaka során csapást mért az orosz légvédelmi rendszerre a Krím-félszigeten.

A fegyveres erőknek sikerült eltalálni a légvédelmi rendszer egy stratégiailag fontos objektumát a megszállt Krím nyugati partvidékén

– közölte a hadsereg.

Oroszország idáig nem reagált a hírre, ám a jellemzően jól értesült, orosz hadsereghez közelálló Rybar a Telegramján arról számolt be, hogy Ukrajna két amerikai ATACMS rakétát indított, amelyek a Krím nyugati partvidékén fekvő Olenyivka falu közelében értek földet.

Rybar úgy tudja, nem keletkezett komoly kár.

Kapcsolódó
Zelenszkij megerősítette, hogy Ukrajna ATACMS rakétákat használ
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd esti videóüzenetében megerősítette, hogy Ukrajna már használ amerikai gyártású ATACMS taktikai ballisztikus rakétákat, írja az MTI.

(The Guardian)

Brit hírszerzés: nőket toboroznak az oroszok

Közzétette napi hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium.

A mai jelentés pontjai az alábbiak:

  • Először kezdett egy kifejezetten nőket célzó toborzókampányba a Redut nevű, orosz állam által pénzelt magánhadsereg (vélhetően az orosz hírszerzési főigazgatóság a vállalat egyik szponzora). A közösségi média hirdetések tanúsága szerint a „Farkas zászlóalj” főleg mesterlövészként, drónpilótaként és egészségügyi személyzetként alkalmazna nőket.
  • 2023 márciusában Szergej Sojgu védelmi miniszter közölte, hogy nagyjából 1100 nő teljesít szolgálatot Ukrajnában, ami az ukrajnai orosz haderő összlétszámának körülbelül 0,3 százalékát teszi ki. Ahogy arra a Redut hirdetése is utal, ők elsősorban egészségügyi és élelmezési feladatokat látnak el.
  • Az egyelőre nem világos, hogy az orosz haderő nagyobb arányban tervez-e bevonni nőket a harcokba. Ukrajnában idáig nem volt jellemző, hogy az oroszok nagy számban küldenének nőket a frontra, hozzátéve, hogy a szovjet időkben, a második világháború alatt erős hagyománya volt a női mesterlövészek alkalmazásának.

Orosz védelmi miniszter: A Nyugat a háború kiterjesztésére készül

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy ki akarja terjeszteni az ukrajnai konfliktust az indo-csendes-óceáni térségre.

Az orosz állami hírügynöksége szerint Sojgu a pekingi védelmi fórumon elmondta: a NATO fegyverkezési versenyt szít a régióban azzal, hogy növeli a katonai jelenlétét és egyre gyakrabban tart hadgyakorlatokat.

Megjegyezte: Moszkva hajlandó lenne tárgyalni az ukrajnai háború lezárásáról a Nyugattal. Sojgu kijelentette, hogy az ukrajnai konfliktus utáni rendezése mellett a Nyugattal való további együttélésről is hajlandó tárgyalni, ám ehhez a nyugati országoknak stratégiát kell váltaniuk, és fel kell hagyniuk azzal, hogy Oroszország stratégiai vereségére törekedjenek.

Fontos továbbá, hogy egyenlő kapcsolatokat biztosítsunk az összes atomhatalom és az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai között, akiket kiemelt felelősség terhel a béke és a globális stabilitás fenntartásáért

– mondta Sojgu.

Az orosz parlament múlt héten elfogadta az átfogó atomcsend-egyezmény (CTBT) ratifikációjának visszavonásáról szóló törvényjavaslatot. Sojgu erről elmondta: így kiegyenlítődött a viszony az USA-val, amely szintén nem ratifikálta a nukleáris tesztek tiltására vonatkozó egyezményt.

(Reuters)

Hazaárulás vádjával őrizetbe vett egy krími férfit az FSZB

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy hazaárulás gyanújával őrizetbe vett egy orosz férfit a Krím-félszigeten. A férfi a vád szerint katonai titkokat adott át Ukrajnának.

A RIA orosz állami hírügynökség által idézett közlemény szerint a meg nem nevezett férfi

információkat gyűjtött és továbbított bizonyos, földrajzi koordinátákkal jelölt helyszínekről az ukrán hadsereg egyik képviselőjének.

Oroszország 2014-ben annektálta a Krím-félszigetet. A területet a nemzetközi közösség nem ismeri el Oroszország részeként. Szeptember végén az FSZB már letartóztatott egy férfit Kercs városában, a Krím-félszigeten, akit szintén azzal vádolnak, hogy információkat adott át az ukránoknak.

(The Guardian)

Zelenszkij szerint a következő hónapok sorsdöntőek Ukrajna számára

November első heteiben sorsdöntő lépésekre készülünk. November és december kritikus hónapok lesznek Ukrajna számára

– jelentette ki Volodimir Zelenszkij vasárnap esti videóüzenetében.

A következő hetek fejleményei az új védelmi csomagokat, és az európai uniós kapcsolatok fejlesztését is érinteni fogják. Emellett nemzetközi eseményeket is rendezünk Ukrajnában. A partnereinkkel közösen végzett munka ugyanolyan aktív, mint volt

– hangsúlyozta az ukrán elnök, aki a máltai békekonferenciáról is szót ejtett. Máltában hatvanöt ország tanácskozik, többi között a Zelenszkij által javasolt tíz pontos béketervet is megvizsgálják. Oroszország nincs jelen a békekonferencián, miután nem hívták meg, Kína pedig elutasította a részvételt. A tárgyalásokat Zelenszkij jó hírnek nevezte, ugyanis azok szerinte megteremthetik az egységes fellépés alapját.

A gázai eseményekre utalva elmondta,

nem számít, mi történik a világban, az egység megőrzése a legfontosabb.

(Pravda)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik