Élő Nagyvilág

Izrael megerősítette, hogy megindult a szárazföldi hadművelete

Aris MESSINIS / AFP
Aris MESSINIS / AFP

Netanjahu: Ez a második függetlenségi háborúnk, Irán a gonosz tengelye

„Ez a második függetlenségi háborúnk” – ezt mondta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombat este sajtótájékoztatón. Hozzátette: „ez életem küldetése”.

Abir SULTAN / POOL / AFP

Hangsúlyozta, hogy gondoskodik arról, hogy a gyilkosok megfizessék a mészárlás árát. „Ez a háború második szakasza” – mondta. Leszögezte: a céljuk, hogy lerombolják Hamász katonai és kormányzati képességeit, és hazavigyék  az áldozatokat. Arról is beszélt, hogy ki fogják vizsgálni, hogy ki viseli-e a felelősségét a Hamász október 7-i támadása miatt.

„Nem fogjuk megváltoztatni a Hamász megsemmisítésének célját” – mondta Netanjahu, aki azt is jelezte: „Irán a gonosz tengelye”.

(Via Guardian)

A Hamász az összes palesztin rab elengedését követeli

A Hamász szóvivője azt közölte, hogy az általuk elrabolt 230 izraeli túszt akkor engedik el, ha Izrael az összes, bebörtönzött palesztin rabot elengedi – írja az AFP

Abu Obeida azt is mondta, hogy a palesztinok „várják” az izraelieket, és hatalmas vereséget mérnek majd rájuk, ez pedig a cionizmus végét is jelenti.

Izrael arra kéri Észak-Gáza lakóit, hogy menjenek délre

Az Izraeli Védelmi Erők vezetője, Daniel Hagari videóüzenetben arra kéri Gáza északi lakosságát, hogy a saját biztonságuk érdekében meneküljenek délre. „Ez nem puszta elővigyázatosság, hanem sürgős kérés” – teszi hozzá. Daniel Hagari szerint az evakuálás csak átmeneti, ahogy az összecsapások véget érnek, a lakosság visszatérhet a térségbe.

Erdogan szerint a Hamász nem terrorszervezet, Izrael hazarendeli diplomatáit Törökországból

Miután Erdogan egy palesztinbarát tüntetésen arról beszélt, hogy szerinte a Hamász nem terrorszervezet, és Izraelt megszállónak nevezte, Eli Cohen izraeli külügyminiszter elrendelte az izraeli diplomaták visszatérését Törökországból.

„Tekintettel a Törökországból érkező súlyos kijelentésekre, elrendeltem az ottani diplomáciai képviselők visszatérését, hogy újraértékeljék Izrael és Törökország viszonyát” – írta Cohen a Twitteren.

Félbeszakította az interjút a Hamász prominense, amikor a civilek meggyilkolásáról kérdezték

Ghazi Hamad, a Hamász külügyminiszter-helyettese interjút adott a BBC-nek, ám a beszélgetés nem úgy ért véget, ahogy tervezték. Ugyanis  amikor a riporter arról kérdezte a terrorszervezet prominensét, hogy mivel indokolja az ártatlan civilek megölését, akkor Hamad egyszerűen a földre dobta a mikrofonját, és otthagyta az interjút. A Hamász politikusa először hárította a kérdést, aztán sok lett neki az interjúi érdeklődés.

Előbb azt mondta, hogy „én állítom, hogy nem állt szándékunkban civileket ölni.” Ezután a BBC munkatársa azt kérdezte tőle, hogy akkor mégis hogyan magyarázná meg az álmukban megölt emberek halálát.

Erre a Hamász vezető tisztségviselője azt mondta:

abba akarom hagyni ezt az interjút.

Lavrov: Izrael nemzetközi jogot sért a légitámadások során

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a Gázai övezet elleni légitámadások sértik a nemzetközi jogot, és megvan annak a veszélye, hogy évtizedeken át húzódó katasztrófához vezetnek. Szergej Lavrov erről a BelTA fehérorosz állami hírügynökségnek adott interjúban beszélt, amelyet szombaton tettek közzé.

„Amikor elítéljük a terrorizmust, kategorikusan elutasítjuk, hogy valaki a nemzetközi humanitárius jog normáit megsértve reagáljon a terrorizmusra, beleértve azt, hogy válogatás nélkül támadjon olyan célpontokat, ahol köztudottan polgári személyek vannak jelen, közöttük a foglyul ejtett túszok” – jelentette ki Szergej Lavrov.

Lehetetlen elpusztítani a Hamász iszlamista palesztin szervezetet – amit Izrael ígért – anélkül, hogy elpusztítanák Gázát a civil lakosainak többségével együtt

– tette hozzá az orosz külügyminiszter. „Ha Gázát lerombolják és a 2 millió lakosát elűzik, mint ahogyan egyes izraeli és külföldi politikusok javasolják, ez több évtizedes, ha nem évszázados katasztrófához vezet” – figyelmeztetett Szergej Lavrov.

Oroszország, amely az azonnali tűzszünetet és a kétállami megoldást támogatja, feldühítette Izraelt azzal, hogy Moszkvába hívta a Hamász küldöttségét. Lavrov szerint Moszkva továbbra is szoros kapcsolatokat ápol Izraellel is.

(MTI)

Erdogan az izraeli offenzíva leállítását követeli

Recep Tayyip Erdogan török elnök felszólította szombaton Izraelt, hogy állítsa le a Gázai övezet támadását – írja az MTI. Izrael „azonnal hagyja abba ezt az őrületet!” – követelte a politikus.

Az államfő az X-en közzétett üzenetében azt írta:

Izrael az éjjel fokozta a Gázai övezet bombázását, amely ismét nők, gyermekek, ártatlan civilek ellen irányult, és még súlyosabbá tette a humanitárius válságot. Izraelnek azonnal fel kell hagynia ezzel az őrültséggel, le kell állítania a támadásait.

Erdogan egyúttal felszólította pártja (Igazság és Fejlődés Pártja/AKP) szombat esti isztambuli nagygyűlésének résztvevőit, hogy adjanak hangot kiállásuknak a palesztin nép mellett az Izrael általi üldöztetéssel szemben.  A török államfő bejelentette, hogy maga is részt vesz ezen a palesztinok melletti nagygyűlésen a régi Atatürk repülőtéren.

Erdogan az elmúlt napokban egyre hevesebben bírálta Izraelt a Gázai övezet elleni támadásai miatt, amelyekkel az övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-i kegyetlen, izraeli adatok szerint ezernégyszáz ember halálát okozó támadását torolja meg. Először még önmérsékletre szólította fel a feleket, de a gázai kórházat érő múlt heti rakétacsapás után, amelyet ő Izraelnek tulajdonít, megváltoztatta a hozzáállását, népirtásnak nevezte azt, és ezt az ítéletét azóta sem vizsgálta felül.

A Hamász azt állítja, hogy az oroszok kérésre szabadon engednek nyolc túszt – már ha megtalálják őket

Abu Marzouk, a Hamász egyik tisztviselője a RIA orosz állami hírügynökségnek elmondta, hogy az orosz külügyminisztérium átadott egy listát, amelyen nyolc név szerepel, akik mind kettős, orosz-izraeli állampolgársággal rendelkeznek.

Nagyon odafigyelünk erre a listára, és óvatosan fogjuk kezelni, mert Oroszországot a legközelebbi barátunknak tekintjük

– mondta Marzouk. Hozzátette: egyelőre keresik ezeket az embereket, de amint megtalálják őket, szabadon engedik a túszokat.

CPJ: Az Izrael és a Hamász közötti háborúban legkevesebb 29 újságíró vesztette életét

Az Izrael és a Hamász közötti háborúban legkevesebb 29 újságíró vesztette életét – közölte a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű szervezet.

A nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet helyi idő szerint pénteken New Yorkban kiadott közleményében azt írta: „adataik szerint a háború eddigi három hetében halt meg a legtöbb haditudósító azóta, hogy 1992-ben elkezdtük regisztrálni a világszerte ilyen körülmények között életüket vesztő kollégákat”.

(MTI)

Több száz épületet bombázott le Izrael Gázában egyetlen éjszaka alatt

Izrael éjszakai légicsapásai több száz épületet romboltak le Gázában – közölte a Hamász vezette terület polgári védelmi szolgálata az AFP hírügynökséggel.

Több ezer másik ház is megrongálódott – mondta az AFP-nek egy szóvivő, hozzátéve, hogy az intenzív bombázások „megváltoztatták a tájat” Gáza északi részén.

MOHAMMED ABED / AFP

Azt egyelőre nem tudni, hogy az éjszakai támadás hány áldozatot követelt.

Helyszíni tudósítók beszámolói szerint továbbra is folyamatosan hallani robbanásokat, illetve a szárazföldi hadművelet megindulásával már fegyverropogást is.

Izrael megerősítette, hogy megindult a szárazföldi hadművelete

Az izraeli hadsereg szombaton közölte a Reuters-szel, hogy az éjszaka folyamán behatolt a Gázai övezet északi részébe, és gyalogos és páncélos alakulataival „kiterjesztette a katonai műveletet”.

Daniel Hagari katonai szóvivő közölte, hogy az izraeli erők még mindig „a terepen vannak”. Hagari azt is elmondta, hogy szombaton engedélyezik az élelmiszert, vizet és gyógyszereket szállító teherautók bejutását Gáza déli részére.

Teljes a káosz Gázában az éjszakai bombázás után

A Gázai övezet északi részén olyan mértékű bombázás volt, amilyet még soha nem láttunk – írja a BBC helyszíni tudósítója. A mentősök azt mondták az újságírónak , hogy nem tudtak kommunikálni senkivel, ezért csak a robbanások irányába hajtottak.

Mindenhol pánik tört ki, mivel az emberek megpróbálták elérni a más területeken élő családtagjaikat, de sem internet, sem telefonos összeköttetés nincsen Gázában.

Teljes a káosz – összegzett a BBC újságírója.

Közben felvételek jelentek meg a Gázába behatoló izraeli tankokról.

Izraeli hadsereg: meghalt a Hamász légi hadműveleteinek vezetője

Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy megölte a Hamász légi hadműveleteinek vezetőjét. Állítólag ő volt a felelős az izraeli katonai állások elleni dróntámadásokért.

Az Izraeli Védelmi Erők az X-en közölték:

Az éjszaka folyamán az IDF vadászrepülőgépei csapást mértek Asem Abu Rakabára, a Hamász légi hadműveleteinek vezetőjére.

Izrael azt is közölte, hogy éjszaka 150 földalatti célpontot támadtak Gáza északi részén.

(BBC)

New Yorkban százakat vettek őrizetbe

Több száz embert őrizetbe vettek a hatóságok pénteken New Yorkban egy zsidó mozgalom által szervezett, a Gázai övezet izraeli bombázása elleni tüntetésen – közölte a rendőrség és a szervezők. A New York-i rendőrség legalább 200 ember őrizetbe vételéről számolt be, a szervezők pedig azt állították, hogy több mint 300 embert tartóztattak le, amikor a tüntetést a New York-i Grand Central pályaudvaron belül feloszlatták.

A helyszínen készült fényképeken bilincsbe vert fiatalok hosszú sora látható, akik fekete pulóvereket viseltek, amelyeken fehérrel a „Nem a mi nevünkben” és a „Tűzszűnet” felirat volt olvasható. A tömeges ülősztrájkot a Jewish Voice for Peace-New York City, vagyis a Zsidó Hang a Békéért csoport New York-i részlege szervezte, amely részeként több ezer résztvevő zárta el a vasútállomás fő csarnokát.

Selcuk Acar / ANADOLU / AFP

Ferenc pápa: Sötét időket élünk

A béke királynője, Szűz Mária segítséget kérte a gyűlölettel és a háborúkkal szemben Ferenc pápa az imavirrasztáson, amelyet az egyházfő személyesen vezetett a Szent Péter-bazilikában péntek este. A katolikus egyházfő kijelentette, hogy az emberiség elveszítette a béke útját, és nem talál vissza rá. Úgy vélte, sötét időket élünk.

Az emberiség a testvériség helyett Káint és Ábelt választotta – hangoztatta Ferenc pápa. A bazilikában tartott ima elején az egyházfő megállt a főoltárnál kiállított Szűz Mária ikonnál.

Irgalmasságot kérünk, irgalmasság királynője; békét, béke királynője! Rázd fel a lelkét annak, aki a gyűlölet csapdájába esett, váltsd meg azt, aki a konfliktusokat élteti és szítja

– könyörgött az egyházfő. Azt kérte, Szűz Mária szárítsa fel a gyerekek könnyeit, akik mostanában sokat sírnak. Támaszt szorgalmazott a magányosoknak és időseknek, segítséget a sebesültek és betegek számára, védelmet mindazoknak, akiknek el kellett hagyni otthonukat és szeretteiket, vigaszt a reményvesztetteknek.

Ferenc pápa a Hamász iszlamista palesztin szervezet október 7-i terrortámadását követően jelentette be, hogy imavirrasztást tart. Korábban többször is az Izraelben ejtett túszok azonnali szabadon engedését sürgette, valamint a gázai lakosság humanitárius segítését. A szentszéki diplomáciát vezető Pietro Parolin bíboros pénteken újságíróknak elmondta, a Vatikán azt reméli, hogy a helyzet nem súlyosbodik.

Kulcskérdésnek jelenleg a túszok szabadon engedését nevezte, amely esetén – a bíboros szerint – az izraeli szárazföldi támadás is elkerülhető lehetne Gázában. A szentszéki államtitkár megerősítette, hogy Ferenc pápa készen áll találkozni a túszok családtagjaival.

A Vatikán közlése szerint a pápa október 22-én Joe Biden amerikai, csütörtökön pedig Recep Tayyip Erdogan török elnökkel beszélt telefonon az izraeli-palesztin konfliktusról.

Az ENSZ-közgyűlés humanitárius fegyverszünetet szorgalmaz Gázában

Az ENSZ-közgyűlés pénteken nem kötelező érvényű határozatot fogadott el, amelyben haladéktalan és tartós humanitárius fegyverszünetet szorgalmaz a Gázai övezetben az ellenségeskedések beszüntetése végett – írja az MTI. Az ENSZ-közgyűlés határozatai bár nem bírnak jogilag kötelező erővel, mégis politikai súlyuk van.

A dokumentum egyebek között elítél minden erőszakot az izraeli és a palesztin polgári lakossággal szemben, követeli a túszul ejtett civilek haladéktalan és feltételek nélküli szabadon engedését, valamint a humanitárius segélyszállítmányok akadálytalan bejutását a palesztin térségbe.

A közgyűlés határozatában ezen felül határozottan elítéli „a palesztin civillakosság kényszerű áttelepítésére irányuló próbálkozásokat” és felszólítja Izraelt, hogy vonja vissza a Gázai övezet északi részének kiürítésére vonatkozó utasítását, amelynek keretében csaknem 1,1 millió helyi lakost szólítottak fel arra, hogy a Gázai övezet déli részébe vonuljanak.

Az arab országok által kidolgozott, és Jordánia által benyújtott előterjesztést 120 állam támogatta, 45 tartózkodás és 14 ellenszavazat – köztük Izrael és Egyesült Államok – ellenében. Az ENSZ-közgyűlés azt követően szavazott a kérdésben, hogy a világszervezet Biztonsági Tanácsában az utóbbi két hétben négy határozattervezet is megbukott. A Kanada által szorgalmazott módosító indítvány, hogy a közgyűlési határozatba foglalják bele a Hamász terrorcselekményeinek és a túszejtések elutasítását, valamint elítélését, nem kapta meg a megfelelő számú szavazatot.

Hamász: szárazföldi összecsapások zajlanak az izraeli erőkkel

A Hamász állítása szerint szárazföldi összecsapások zajlanak az izraeli erőkkel a Gázai övezet északi részén – írja a BBC.

A Hamász közleménye szerint a szárazföldi harcok Beit Hanúnnál és a középső részén lévő Bureij közelében folynak. Izrael péntek este azt közölte, hogy fokozza a Gáza elleni támadásait, de nem közölt részleteket arról, hogy a szárazföldi hadművelet kiterjesztése pontosan mit jelent.

Aris MESSINIS / AFP Egy Merkava típusú izraeli harckocsi a Gázai övezet határában 2023. október 28-án.
Olvasói sztorik