Nagyvilág

Novák Katalin Pápua Új-Guineában: Közös bennünk a kereszténység

MTI/Sándor-palota/Bartos Gyula
MTI/Sándor-palota/Bartos Gyula

A csendes-óceáni térség szerepe felértékelődik, ezért is fontos a jó kapcsolat Pápua Új-Guineával – hangsúlyozta Novák Katalin, aki állami látogatásra érkezett szerdán Ausztráliából Pápua Új-Guineába, a magyar államfők közül elsőként.

A köztársasági elnök az MTI tudósítása szerint ötven tehetséges pápua új-guinea-i diáknak ajánlott fel felsőoktatási ösztöndíjat Magyarországon.

Szólt arról is, hogy Magyarországnak sosem voltak gyarmatai, „megtanultuk, hogy tisztelnünk kell a többieket”, hogy mindig van valami, amit tanulhatunk a másiktól. Pápua Új-Guinea és Magyarország népe, kultúrája, történelme, földrajzi helyzete egészen más, közös bennünk azonban a kereszténység – hangsúlyozta Novák.

A delegációval tartó Balog Zoltán református püspök, volt miniszter úgy fogalmazott: „13 ezer kilométerre jöttünk el, hogy egy csodálatos magyar református asszonynak az emlékét ápoljuk”. Több százan, több ezren gondolnak Molnár Máriára, aki száz évvel ezelőtt járt ezen a szigeten, és megtérítette, kereszténnyé tette az embereket – mondta. Molnár Máriára emlékezve csütörtökön Pitilu szigeten felavatták és megáldották azt a harangot, amelyet a Magyarországi Református Egyház adományozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik