– Miniszterelnök úr, egyre rövidebb idő marad a kampányra, de még mindig nem tudni, hogy az MSZP mihez kezdene egy esetleges választási győzelemmel. Attól tartanak, hogy nem lehet szavazókat nyerni azzal, ha elmondják, mire számítsunk a nyártól?
– Akkor menjünk sorjában! Nemcsak, hogy lehet tudni, mit akarunk, de ezt már törvénybe is foglaltuk. Először is az adó- és járulékcsökkentő programot. Volt már ilyen az elmúlt tizenöt évben? Ugye nem. Azután törvénybe foglaltuk a nyugdíj-kiigazítási programot. Ilyen sem volt még. Megállapodtunk – először tizenöt év után – az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a minimálbér emelésének hároméves programjáról. Tehát a gazdaság számára fontos három kulcskérdésben egészen pontos programunk van. Világosan lehet tudni azt is, mit gondolunk az egészségügyről: érdemi és mély átalakítást tervezünk, biztosítás alapú szektort az állami helyett.
– Eszerint új programpontokkal nem is állnak már a nyilvánosság elé?
– Ezt nem mondtam. Csak azt, hogy a program gerince mindenki másénál pontosabban ismert.
– Viszont a piac az adott helyzetben ennél konkrétabb lépéseket vár, egy költségvetési kiigazítási programot. Egyetért-e ezzel, és mikorra várható a hiánycsökkentési menetrend?
– Én abban a költségvetésben hiszek, amelyet elkészítettünk, amelyet a parlament el is fogadott, s amelyhez képest eddig sem láttam alternatívát. Zajlik egy folyamatos egyensúlyteremtés: a 2002-es 8-10 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányról az idén 4,7 százalékra megyünk le. Az első hónapban befolyt adó- és járulékbevételeket látva pedig abban hiszek, hogy tartani tudjuk ezt a költségvetést.
– A Fidesz meghirdette, hogy július elsejétől 10 százalékponttal csökkentené a tb-járulékokat. Várható valamilyen hasonló kezdeményezés az MSZP-től?
– Már csak azért sem, mert felelőtlenségre nem lehet egy másik felelőtlenség a válasz. Számoljunk együtt! Mit mond a Fidesz, mennyi álláshelyet teremtene ez a járulékcsökkentés?
– Úgy kétszázezret.
– S ez mennyi bevételt teremt? Arról nem is beszélve, hogy mostanában már nem is új, hanem inkább kifehéredő munkahelyeket ígérnek. Szóval, mindent beleszámítva – a ki nem fizetett munkanélküli ellátást, adókat, s feltételezve, hogy valamennyi jövedelemből legális fogyasztás lesz, és az általános forgalmi adót generál, s tudva, hogy milyen minőségű munkahelyeket lehet tömegesen teremteni 100-120 ezer forintos átlagbérrel – mindebből kevesebb mint 200 milliárd forint folyhat be az államkasszába. A 10 százalékpontos járulékcsökkentésből következő kiesés ellentételezéséből így még mindig hiányzik 500 milliárd forint, de 450 milliárd biztosan. Ez a GDP 2,5 százaléka. Feltételezve tehát, hogy az intézkedés élénkíti a gazdaságot, s új erőforrás bevonására ösztökél, ennek a fiskális kihívásnak kétfajta megoldása lehet. Vagy a kiadási oldal jelentős csökkentése, ami a jóléti rendszereket, a nyugdíjat, az egészségügyet, a szociális ellátást érinti. Vagy ha ezt a hiányt ráengedjük a gazdaságra, akkor a pénzpiacok reagálnak fájdalmasat. El tudják képzelni, hogy mi történik akkor, ha 2 százalékponttal növeli valaki a deficitet!?
– Azzal sem ért egyet, hogy a magyar gazdaságnak a foglalkoztatottság, illetve a munkanélküliség a legnagyobb problémája?
– Magyarországnak valóban ez az egyik legnagyobb problémája, a magyar gazdaságnak viszont a versenyképesség, továbbá az alacsony innováció, a viszonylag mérsékelt beruházási hányad, s a zárványszerű fejlődés, amikor is a nagy multinacionális cégek és a beszállítóik kapcsolata messze nem olyan kiterjedt és intenzív a foglalkoztatás terén sem, mint lehetne. Az elmúlt időszakban ráadásul jelentősen nőtt az aktivitási ráta: 150 ezer ember indult meg a munkapiacra. Ennek a fele oda is talált, ezért nő a foglalkoztatottság. A másik fele, mintegy 70 ezer ember viszont ott áll a sorban, mivel nincs olyan tudása, szakképzettsége, ami kellene. Ez részben a mindenfajta mobilitás hiányából adódik.
– Ha egy dolgot kellene mondani, akkor Ön szerint mi kellene az aktivitási ráta javításához?
– Nagy-Britanniában a nálunk jóval magasabb, 70 százalékos aktivitási ráta mögött arányaiban a magyarnál kisebb teljes munkaidőben foglalkoztatott létszám van. Csak a részmunkaidőtől tudunk jelentősebb változást remélni. Ez viszont akkor lesz csak számottevően magasabb, ha a részmunkaidős jövedelemből érdemben hozzá lehet járulni a család költségvetéséhez. Illúzió, hogy amíg nálunk az átlagos képzettségűek átlagjövedelme a bruttó 140 ezer forintot sem éri el, addig ennek a feléért tömegesen lehetne részmunkaidőben foglalkoztatni embereket. Ez nem kultúra, hanem jövedelem kérdése.
Ezért sem hiszek abban, hogy adó- és járulékcsökkentéssel aktivitás-növelést lehet elérni. Abból jobbára csak magasabb nyereségráta lesz a tulajdonosnál. Én a fejlesztésben hiszek. Több lehetőségre, több munkára, a több munkához több alkalmazottra van szükség.
(További részleteket – így a kormányfő véleményét az áfacsökkentésről, a kórházprivatizációról és az önkormányzatokról – a Figyelő csütörtökön megjelenő számában olvashat.)
