Élő Nagyvilág

Netanjahu: Invázióra készülünk, a Hamász összes fegyverese „el van ítélve”

MTI/AP/Evan Vucci
MTI/AP/Evan Vucci

Az Izrael és a Hamász háborújáról szóló keddi élő közvetítésünket itt olvashatja el.

Netanjahu: Szárazföldi invázióra készülünk, a Hamász összes fegyverese „el van ítélve”

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdai televíziós nyilatkozatában kijelentette, hogy a Hamász összes fegyverese „el van ítélve” – írja a The Guardian.

Mint mondta, az izraeli hadsereg „felkészül” a szárazföldi invázióra, azzal a céllal, hogy megsemmisítse a Hamász katonai és kormányzati képességeit. A hadi kabinet „éjjel-nappal dolgozik”, amíg el nem éri a győzelmet – tette hozzá.

Azt mondta, nem közöl semmilyen részletet a szárazföldi invázióról, hogy megvédje a katonákat. Ugyanakkor elmondta, hogy az Izraeli Védelmi Erők (IDF) hadműveletének időpontját „egyhangúlag” az izraeli hadikabinet határozza meg.

WSJ: Izrael kész elhalasztani a Gáza elleni szárazföldi inváziót

A Guardian egy, a Wall Street Journal által idézett jelentésre hivatkozva azt írja, hogy Izrael beleegyezik, hogy elnapolja a gázai inváziót annak érdekében, hogy az Egyesült Államok légvédelmet tudjon kiépíteni a térségben, még a Gázai övezet várható szárazföldi inváziója előtt.

A jelentés szerint a halasztást az USA kérte Izraeltől.

A Pentagon azon dolgozik, hogy légvédelmi rendszert telepítsen a térségbe, hogy megvédje az Irakban, Szíriában, Kuvaitban, Jordániában, Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben szolgáló amerikai csapatokat a rakétáktól – írja a Wall Street Journal amerikai és izraeli tisztviselőkre hivatkozva.

Izrael továbbá erőfeszítéseket tesz, hogy humanitárius segélyt nyújtson civileknek a palesztin területen, valamint diplomáciai erőfeszítéseket is tesz a Hamász által fogva tartott további túszok kiszabadítására.

Izrael nem hagyja jóvá több ENSZ-képviselő vízumkérelmét

Izrael nem hagyja jóvá több ENSZ-képviselő vízumkérelmét António Gutteres ENSZ-főtitkár keddi kijelentései miatt – közölte szerdán Gilad Erdan izraeli ENSZ-nagykövet.

Itt az ideje, hogy móresre tanítsuk őket

– mondta a nagykövet szerdán az izraeli katonai rádióban.

Izrael szerdán a terrorizmus igazolásának nevezte Guterres kijelentéseit, amelyekben a főtitkár arról beszélt, hogy a Hamász Izrael elleni támadása nem légüres térben történt, mert a palesztinok évtizedek óta megszállás alatt élnek.

Az ENSZ-főtitkár megjegyzései felháborodást keltettek izraeli tisztviselők körében, akik szerint Guterres a terrorizmust és a gyilkosságot mentegette. Eli Kohen izraeli külügyminiszter kedden lemondta a főtitkárral tervezett találkozóját, Gilad Erdan pedig lemondásra szólította fel a portugál politikust.

Nem fogok találkozni az ENSZ-főtitkárral. Október 7. után nincs helye kiegyensúlyozott álláspontoknak. A Hamászt el kell törölni a Föld színéről

– írta keddi bejegyzésében az izraeli külügyminiszter az X-en.

António Guterres azt mondta az ENSZ Biztonsági Tanácsának keddi ülésén, hogy a palesztin népet 56 évig „fojtogató megszállás alatt tartották”. Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a palesztin nép szenvedései nem igazolhatják a Hamász terrorcselekményeit, azok pedig nem igazolhatják a palesztinok elleni kollektív büntetést.

A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, és több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint mintegy 200 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. Az izraeli válaszcsapásokban azóta már 6546 ember halt meg a Gázai övezetben az ottani egészségügyi hatóságok tájékoztatása szerint, a sebesültek száma pedig a 17 ezret is meghaladja.

Izrael a támadásra válaszul leállította az övezet áram-, üzemanyag-, élelmiszer- és egy időre a vízellátását is.

MTI

A WizzAir több mint heti 270 izraeli járatát törölte októberben

A WizzAir októberi menetrendjében hetente több mint 270 Izraelbe közlekedő járatát függesztette fel, Magyarországról ez heti 14 járatot érintett – közölte a légitársaság az MTI érdeklődésére.

A WizzAir október 7-én jelentette be, hogy felfüggesztette járatait Budapest, illetve Debrecen és Tel-Aviv között az izraeli légitámadások miatt, egyeztetve a helyi és nemzetközi hatóságokkal.

A WizzAir tájékoztatása szerint járattörlés esetén az érintett utasok választhatnak az ingyenes átfoglalás, a repülőjegy vételárának 100 százalékos visszatérítése, vagy az eredeti viteldíj 120 százalékának WIZZ-kreditben való jóváírása között.

Azok az utasok, akik érvényes foglalással rendelkeznek, de még nem kaptak tájékoztatást járattörlésről, proaktívan kérhetik a jegyek lemondását, és így visszakaphatják a vételár 100 százalékát az eredeti fizetési mód szerint, vagy WIZZ-kreditben.

A WizzAir jelenleg november 15-ig törölte izraeli járatait, de folyamatosan felülvizsgálja a helyzetet. A légitársaság állandó kapcsolatban van az izraeli, a magyar és nemzetközi hatóságokkal, nyomon követi az izraeli eseményeket – közölték.

Hangsúlyozták a WizzAir számára továbbra is utasai, személyzete és repülőgépeinek biztonsága a legfontosabb, így akkor indítják újra a járataikat, amikor már biztonságosnak ítélhető a repülés.

Király Tamás, a Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére szerdán elmondta, jelentős számú utast érint a WizzAir tel-avivi járatainak szüneteltetése. A téli menetrend szerint Debrecenből heti háromszor indult járat 180-180 emberrel, a járatok eddig szinte mindig teltházasok voltak.

Novemberben bizonyosan nem indulnak repülőjáratok Debrecenből Tel-Avivba, de a repülőtér és a légitársaság reményei szerint akár már decemberben helyreállhat a menetrendszerű közlekedés a két város között – mondta Király Tamás.

Gáza legnagyobb menekülttáborában 116 ezer ember nyomorog, szinte minden elfogyott már

Jabalia a legnagyobb a gázai nyolc menekülttábor közül. Az ENSZ adatai szerint több mint 116 ezer ember zsúfolódott össze egy 1,4 négyzetkilométeres területen. A tábor egyik segélyező munkása a BBC-nek arról beszélt, hogy szinte minden elfogyott, és éhezés van a táborban. Már a legalapvetőbb szükségletek ellátása sem lehetséges, példáaként említette, hogy a pékségekben nincs liszt.

Az elmúlt napokban néhány segélyszállító járművet beengedtek Gázába, hogy létfontosságú utánpótlást szállítsanak – de a segélyszervezetek szerint ez közel sem elég.

Khalid szerint a Jabaliába érkezett készlet csak egy menekülttábornak elegendő, miközben további hét működik.

Gázai egészségügyi minisztérium: 6500 palesztint öltek meg az izraeli légicsapások

A Hamasz által irányított gázai egészségügyi minisztérium frissített adatokat adott ki az áldozatok számáról – írja a The Guardian. E szerint október 7. óta – amikor a Hamász támadást indított Izraelben – 6546 palesztint öltek meg a gázai övezetben az izraeli légicsapások, köztük 2704 gyermeket.

Az elmúlt 24 órában 756 ember vesztette éltét, közülük 344 gyermek volt. Összesen 17 439-en sebesültek meg.

Ugyanakkor a cikk megjegyzi, hogy a média nem tudta függetlenül ellenőrizni a Gázából kiadott áldozatszámokat.

Erdogan: A Hamász nem egy terrorszervezet

A Hamasz nem egy terrorszervezet, hanem mudzsahedinek egy csoportja, akik a saját földjüket védik

– így fogalmazott Recep Tayyip Erdogan török ​​elnök az AK-párt frakciójának parlamenti összejövetelén a Times of Israel tudósítása szerint. Hozzátette: Izrael „a Hamászt a Nyugattal együtt terrorszervezetnek tekintheti, de ez nem kötelezi Törökországot semmire.”

Adem ALTAN / AFP

Erdogan hozzátette, tervben volt egy izraeli látogatása, de a most zajló embertelen háború miatt lemondott arról, hogy a zsidó államba utazzon.

Hasonló szellemben nyilatkozott a Katarban tartózkodó török külügyminiszter is. Hakan Fidan kijelentette: Izrael „emberiség elleni bűnöket” követ el a Gázai övezetben.

Bejrútban találkoztak a Hamász, a Hezbollah és az Iszlám Dzsihád vezetői

A libanoni Hezbollah vezetője találkozott a Hamász és az Iszlám Dzsihád palesztin katonai szervezetek legfelsőbb vezetőivel, hogy közösen megvitassák, e három szervezetnek összefogva mit kellene tennie az Izraellel szembeni háborúban „a tényleges győzelem érdekében” – idézi a Reuters a Hezbollah szerdai közleményét.

A Hezbollah közleménye szerint a találkozón részt vett a libanoni Sajjed Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője, Száleh al-Aruri, a Hamász vezérigazgató-helyettese, valamint Ziad al-Nakhala, az Iszlám Dzsihád vezetője.

„A felek értékelték a nemzetközi helyzetet, valamint megállapodtak abban, hogy a három szervezetnek miként kell segítenie a palesztin ellenállást, egyúttal megállítania a zsidó állam brutális agresszióját” – fogalmaz a Hezbollah közleménye. A résztvevők megegyeztek abban is, hogy továbbra is összehangolják a lépéseiket.

A megbeszélésre Bejrútban került sor, azt azonban nem közölték, hogy pontosan  mikor volt a találkozó.

Egyiptomi elnök: Hatalmas erőfeszítéseket teszünk

Kairó pozitív szerepet játszik a Gázai övezetben kialakult feszültség csökkentésében – jelentette ki szerdán az egyiptomi elnök az MTI tudósítása szerint. Abdel-Fattáh esz-Szíszi a hadsereg csapatait kereste fel a Vörös-tenger partjánál fekvő Szueznél. A díszszemlét követően elmondott beszédében kiemelte: a jelenlegi események fényében fontos, hogy a palesztin lakosságú övezettel szomszédos ország „bölcsen éljen képességeivel”.

Kijelentette mindazonáltal, hogy a hadsereg legfontosabb szerepe Egyiptom határainak biztosítása. Leszögezte, hogy az izraeli-palesztin kérdést a feleknek diplomáciai úton kell rendezniük, mégpedig a kétállami megoldásra törekedve.

Így élhet mindkét nép, a palesztin és az izraeli is biztonságban

– fogalmazott.

A Gázai övezetet sújtó humanitárius válságra kitérve kiemelte, hogy az ott élőknek már elfogyott az ivóvizük is. „Hatalmas erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy enyhítsük az övezetben élők nehézségeit, és tűzszünetet próbálunk elérni” – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy az utóbbi 20 évben öt súlyos konfliktus is kibontakozott Izrael és fegyveres palesztin csoportok között, és Kairó minden esetben igyekezett csillapítani a feszültséget. (MTI)

Súlyos vádakat fogalmazott meg Iránnal szemben az izraeli hadsereg

Daniel Hagari ellentengernagy, az IDF szóvivője szerint Irán közvetlenül támogatta a Hamászt az október 7-i-támadás előtt.

Irán közvetlenül segítette a Hamászt a háború előtt, kiképzéssel, fegyverekkel, pénzzel és technológiai know-how-val

– mondta Hagari a szerda délelőtti sajtótájékoztatón.

A Hamászt továbbra is segítik hírszerzési információval, míg Izrael ellen az online térben uszítanak

– tette hozzá a szóvivő.

A perzsa állam vezetői lényegében nyíltan kiálltak a terrorizmus mellett: az iráni diktátor, Ali Hámenei legfelsőbb vezető elmondta, nem ők állnak az események mögött, de „csókolják a kezét annak, aki eltervezte a cionista rezsim elleni támadást”. A Hamász Tel-Avivot és a tengerparti nagyvárosokat iráni gyártmányú ballisztikus rakétákkal lőtte.

(The Times of Israel)

Nyolc szír katona halt meg az izraeli légicsapásokban

Nyolc szír katona vesztette életét, hét másik pedig megsebesült az ország délnyugati régióját ért izraeli támadás miatt – jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség. A támadásra helyi idő szerint szerdán hajnali 1:45-kor került sor, Dara városának közelében.

Az Izraeli Védelmi Erők korábban közölték, hogy több szíriai katonai célpontra is csapást mértek, miután Szíriából rakétákat lőttek ki a Golán-fennsíkon lévő izraeli településekre. Az IDF tájékoztatása szerint a katonai infrastruktúrát és az aknavetők kilövési pontjait pusztították.

(CNN)

Próbál visszatáncolni a Hamász támadását relativizáló kijelentésétől az ENSZ-főtitkár

Élesen bírálta Izrael Gázai övezettel szembeni válaszcsapásait az ENSZ-főtitkár. António Guterres az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén kijelentette, hogy a Hamász október 7-i összehangolt terrortámadása „nem légüres térben történt”. Mint mondta, „a palesztin népet 56 éve vetik alá egy olyan elnyomásnak, amelybe belefulladnak”. A kijelentései miatt lemondásra szólította fel az izraeli külügyminiszter. Eli Kohen vérvádnak nevezte a világszervezet vezető diplomatájának nyilatkozatát.

Guterres nem sokkal később a valaha Twitterként ismert X-en közzétett posztjában igyekezett árnyalni a nézőpontját:

A palesztin nép által elszenvedett sérelmek nem igazolhatják a Hamász által elkövetett megdöbbentő támadásokat. Ezek a szörnyű támadások nem igazolhatják a palesztin nép kollektív büntetését.

Amerikai célpontokat támadtak Irakban és Szíriában

Legalább 13 alkalommal intéztek támadást az amerikai erők ellen Irakban és Szíriában az utóbbi egy hét során – jelentette be az Egyesült Államok védelmi minisztériuma (Pentagon) helyi idő szerint kedden, hozzátéve, hogy a támadásokat drónokkal vagy rakétákkal követték el.

Pat Ryder, a tárca szóvivője elmondta, október 17-e és 24-e között Irakban legalább 10, Szíriában pedig három alkalommal követtek el támadást az ezen országokban állomásozó amerikai és a velük szövetséges nemzetközi koalíció ellen. Kiemelte: az adatok nyomán látható, hogy jelentősen megnövekedtek az amerikai csapatok ellen „Iránhoz közel álló erők által elkövetett” incidensek a régióban.

Bár nem nevezett meg egyetlen csoportot sem támadóként, aláhúzta, hogy a támadásokat

a teheráni rezsim és az iráni Forradalmi Gárda segített előkészíteni.

Néhány támadástért a Telegram közösségi oldalon egy Iraki Iszlám Ellenállás nevű, Irak Teheránnal szövetséges milíciáihoz köthető csoport vállalta a felelősséget. Irán-barát fegyveres csoportok többször fenyegetőztek a térségben lévő amerikai támaszpontok megtámadásával, miután Washington egyértelművé tette, hogy támogatja Izraelt a Hamász iszlamista szervezet ellen folytatott harcában.Az Egyesült Államok mintegy 900 katonát állomásoztat Szíriában és 2500-at Irakban. A kontingensek feladata az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc, és rendszeresen hajtanak végre műveleteket a dzsihadista szervezetek ellen. Washington vasárnap bejelentette, hogy növeli katonai jelenlétét a térségben. (MTI)

Netanjahu: Közeleg a szárazföldi offenzíva

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) Immanuel bázisán tett látogatást Benjamin Netanjahu. Az izraeli miniszterelnök az Izraeli Védelmi Erők Jahalom nevű különleges alakulatánál járt, hogy tájékozódjon az egység közelmúltbeli tevékenységéről és a jövőre való felkészüléséről. Netanjahu elmondta, hogy a szárazföldi offenzíva előkészítése a terv szerint halad.  – A következő szakasz előtt állunk, már közeleg (az offenzíva) – hangsúlyozta.

Az IDF honlapja szerint a Jahalom – melyet Netanjahu a közelgő művelet élcsapatának hívott – egy különleges katonai egység, amelyet speciális mérnöki feladatokra képeznek ki.

Egyetlen küldetésünk van: a Hamász szétverése. Addig nem állunk le, amíg az önök segítségével ezt be nem fejezzük. Számítok önökre, ahogy Izrael népe is

– mondta Netanjahu a katonáknak.

Mint mondta, Izrael nagy erőkkel mér csapást az ellenségre: tájékoztatása szerint a Hamász egyetlen nap leforgása alatt soha korábban nem szenvedett akkora veszteségeket, mint tegnap. – Több tucat terroristát öltünk meg, talán még többet is –tette hozzá Netanjahu, akinek néhány Hamász által Izraelbe hozott lőszert is megmutattak a bázison.

(CNN)

UNICEF: már több mint kétezer gyerek halt meg Gázában

A Gázai övezetben 2360 gyerek vesztette életét és több mint 5300 sebesült meg az izraeli légicsapások nyomán – jelentette be az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF). Adele Hodr, a szervezet közel-keleti és észak-afrikai irodavezetője megdöbbentőnek nevezte az áldozatok és sebesültek magas számát, és leszögezte: „a gázai helyzet növekvő szégyenfolt az emberiség lelkiismeretén”.

A Hamász október 7-ei támadása óta az izraeli válaszcsapásokban azóta már 5791 ember halt meg a Gázai övezetben az ottani, Hamász által kontrollált egészségügyi hatóságok tájékoztatása szerint.

Az UNICEF részéről kiemelték, hogy a térségben élők súlyos ivóvízhiánnyal is küzdenek, mely elsősorban a gyerekekre lehet veszélyes, hozzátéve, hogy a 2,3 milliós Gázai övezet lakosságának mintegy fele kiskorú.

A szervezet azonnali tűzszünetre szólított fel.

(MTI)

Ciszjordániát és Szíriát támadta Izrael

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) tájékoztatása szerint tegnap éjjel dróntámadást hajtottak végre egy dzseníni menekülttáborban, Ciszjordánia északi részén. Egy rajtaütés során az izraeli fegyveresek terroristákat tartóztattak le, amikor tüzet nyitottak rájuk és robbanószert dobtak feléjük. A hadsereg közleménye szerint a támadókat kiiktatták.

A palesztin hatóságok szerint a támadásban legalább hárman meghaltak és többen megsérültek.

Éjfél után az Izraeli Védelmi Erők azt is közölte, hogy több szíriai katonai célpontra is csapást mértek, miután Szíriából rakétákat lőttek ki a Golán-fennsíkon lévő izraeli településekre. Az izraeli vadászgépek a katonai infrastruktúrát és az aknavetők kilövési pontjait pusztították.

(The Times of Israel)

Szijjártó: Elfogadhatatlan az Izrael elleni terrortámadás relativizálása

Elfogadhatatlan az Izrael elleni terrortámadás bármifajta megmagyarázása vagy relativizálása, nincsen és nem is lehet mentség ilyen barbárságra, a zsidó államnak pedig igenis joga van az önvédelemre, de a helyzet eszkalációját meg kell előzni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban az MTI tudósítása szerint.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) nyílt vitáján hangsúlyozta, hogy a globális biztonság ma van a legrosszabb formájában a hidegháború lezárulása óta, Európa ráadásul különösképpen súlyos kihívásokkal néz szembe, miután a kontinensen is fegyveres konfliktus zajlik, Ukrajnában, valamint pár hete már a közvetlen szomszédságában, Izraelben is. Felszólalásában leszögezte, hogy ebben a helyzetben teljesen egyértelműen kell fogalmazni, és semmit nem szabad relativizálni.

Ezért ki kell mondanunk, hogy nincs és nem is lehet semmilyen mentség arra, hogy rakéták ezreit lövik ki egy szuverén országra és nagy számú ártatlan embert gyilkolnak meg. (…) Ezért elfogadhatatlannak tartunk mindenféle olyan kísérletet, amellyel megpróbálják megmagyarázni vagy kontextusba helyezni ezt a jelenséget, mentséget próbálnak találni egy ilyen barbár támadásra

– fogalmazott. „Ennek alapján pedig azt is világosan ki kell mondanunk, hogy Izraelnek igenis joga van az önvédelemre. Nem csak Izrael, hanem az egész nemzetközi közösség érdeke, hogy soha többet ne történhessen meg hasonló támadás” – tette hozzá.

Szijjártó Péter a közel-keleti helyzettel foglalkozó ülésen közölte, hogy néven kell nevezni a történteket, ki kell mondani, hogy terrortámadást követtek el Izrael ellen, ezért ami jelenleg zajlik, az terrorellenes harc, és az egész világ érdeke, hogy ez sikerre vezessen. Kiemelte: eközben a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie az eszkaláció elkerüléséért, meg kell akadályozni, hogy a terrorellenes küzdelem országok, államok közötti háborúvá szélesedjen ki.

A miniszter végül ijesztőnek nevezte azokat a képsorokat, amelyeken az látható, amint emberek egyes nyugat-európai országokban és Észak-Amerikában terrorszervezetek mellett tüntetnek, valamint terrorcselekményeket ünnepelnek. Aggodalmát fejezte ki a modernkori antiszemitizmus erősödése miatt, amelynek gyökere szavai szerint a tömeges illegális bevándorlásban keresendő, amely párhuzamos társadalmakat hozott létre bizonyos országokban. Ennek kapcsán pedig aláhúzta, hogy Magyarországon teljességgel elképzelhetetlen, hogy a hatóságok engedélyezzenek bármilyen megmozdulást, amelynek célja egy terrorszervezet vagy terrorcselekmény dicsőítése. (MTI)

Izrael lemondásra szólította fel az ENSZ-főtitkárt

Izrael ENSZ nagykövete lemondásra szólította fel kedden António Guterres ENSZ-főtitkárt a közel-keleti konfliktussal kapcsolatban tett kijelentései miatt – írja az MTI.

Gilad Erdan vérvádnak nevezte a világszervezet vezető diplomatájának azon nyilatkozatát, miszerint az iszlamista Hamász terrorszervezet támadását a palesztinok Izrael általi évtizedes elnyomásának szövegkörnyezetében kell szemlélni. Erdan kijelentette, hogy Guterres fittyet hány az izraeli lakosság szenvedéseire.

Úgy gondolom, a főtitkárnak le kell mondania

– fogalmazott.

Kerolos SALAH / AFP

Korábban már Eli Kohen izraeli külügyminiszter lemondta tervezett találkozóját António Guterres főtitkárral. Az ENSZ főtitkára élesen bírálta Izrael Gázai övezettel szembeni válaszcsapásait, és a nemzetközi humanitárius jog egyértelmű megsértéséről beszélt. Mindazonáltal elítélte a Hamász október 7-i összehangolt terrortámadását Izrael ellen, de hozzátette, hogy az „nem légüres térben történt”, és ezzel összefüggésben palesztin térségek izraeli megszállására hivatkozott. (MTI)

Olvasói sztorik