Belföld

Elismerte hibáját a buszsofőr

A járművet üzemeltető vajdasági vállalat vezetője úgy tudja, hogy elismerte felelősségét a szombati Ferihegyi úti balesetért a busz vezetője.

Ilija Devic, az ATP Vojvodina vállalat igazgatója a Blic című belgrádi napilap hétfői számában megjelent nyilatkozatában azt mondta, hogy a szerencsétlenül járt buszt két hónapja helyezték forgalomba, és csúcsminőségű jármű volt. „Még mindig nem tudom a baleset okát, de úgy hallottam, a buszvezető azt mondta, hogy hibás. Tapasztalt volt mindhárom sofőr, aki a buszon volt, 10-15 éve vezettek nemzetközi útvonalakon” – mondta Devic, aki szerint egyetlen karcolást sem okozott még az a sofőr, aki a baleset pillanatában a buszt vezette.

A ferihegyi gyorsforgalmi úton a városközpont felé haladó szerb-montenegrói rendszámú turistabusz szombaton este ütközött egy magasságkorlátozó oszlopnak, amely valósággal leborotválta az emeletes jármű tetejét; a balesetben egy ember meghalt. A sofőrt halálos közúti baleset okozásának gyanújával őrizetbe vették. A Blichez hasonlóan a Glas Javnosti című belgrádi napilap is úgy tudja, hogy két halálos áldozata volt a buszbalesetnek – az egyik a helyszínen, a másik kórházban halt meg –, és egy utas életéért küzdenek még az orvosok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik