Belföld

Csaknem 70 millióval túlszámlázott egy cég, a Budapesti Közművek inkább nem kérte vissza a pénzt

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Csaknem 70 millió forint „vagyon tolódott el” a Budapesti Közművektől (BKM) ahhoz a Harmat Kert Kft.-hez, amely 2012 óta látott el temetőgondozási és zöldfelület-fenntartási feladatokat Budapesten. Ugyanakkor a BKM  nem kérte vissza a „hibás” teljesítési igazolásokat kiállító cégtől az indokolatlanul felvett összeget, hanem lehetőséget adott, hogy utólag dolgozza le az árát – írta meg a Népszava.

A Harmat Kert 2012 óta volt a Budapesti Temetkezési Intézet partnere, utóbbi később beolvadt a BKM-be. A céggel Márta Imre, a BKM vezérigazgatója kötött 1,2 milliárd forintos keretszerződést 2022 májusában, a társaság hat alvállalkozó bevonásával kezelte volna a 450 hektár temetői zöld felületet.

A Népszava cikk szerint a temetők vezetői viszont egymás után jelezték, hogy gond van a munka minőségével, illetve a vállalkozó csak részben vagy egyáltalán nem végzi el a kiszámlázott munkát. A visszajelzések ellenére a BKM illetékese minden esetben igazolta a vállalkozó által kiszámlázott munkákat.

A BKM felügyelőbizottsága júniusban soron kívüli vizsgálatot rendelt el az ügyben. A teljesítésigazolásokat 2022 májusáig visszamenőleg vizsgálta a belső ellenőrzés, és ez év júniusától szeptember végéig helyszíni kontrollt is tartottak. Megállapították: „a vállalkozó szava döntött a temetővezetőkével szemben”. Az igazolásokat jóváhagyó főosztályvezető azzal védekezett: nem ismerte a teljesítésigazolásokra vonatkozó szabályokat, mert a munkakört egy évvel ezelőtt, viharos gyorsasággal ruházták át rá, amikor a korábbi zöldfelület-fenntartással foglalkozók távoztak a vállalattól, vagy áthelyezték őket. Felmerült ugyan a mulasztás és jogszabálysértés gyanúja is, de ez végül nem nyert bizonyítást – írták.

A főosztályvezetőt mindenesetre kirúgták, és úgy döntöttek, a tevékenységre nem írnak ki új tendert: a BKM a temetői zöld felület fenntartását 2024-től – a tender lejárta után – elsősorban saját munkavállalókkal és saját gépparkkal fogja elvégezni, ehhez 50 új státuszt hoztak létre a cégen belül – írták a Népszavának. Ez azt is jelenti, hogy a Harmat Kert májusig biztosan felelős marad a temetők állapotáért.

A közel 70 millió forintos – ahogy a BKM írja – „vagyoneltolódást”, amely a vállalkozó javára a teljesített munka és a kifizetett díj között történt, más néven túlszámlázást a BKM nem hajtja be. A megállapodás értelmében a cég „a fennálló keretszerződés hatályán belül pótlólagos munkákat végzett pénzügyi teljesítés nélkül”.

Helyesbítés

Cikkünk első verziójában arról írtunk, hogy a Harmat Kert Kft. csaknem 70 millió forinttal károsította meg a Budapesti Közműveket, ám a cég jelezte, nem érte kár a fővárosi vállalatot. A cikk megjelenése után birtokunkba került dokumentum szerint a fővárosi vállalat valóban azt állítja, nem kár érte, hanem majd 70 millió forintnyi vagyoneltolódás történt az üzleti partnere javára. Ennek nyomán a cikket helyesbítettük.

 

A Harmat Kert Kft. azt is állítja, jogosulatlanul egyetlen tételt sem számlázott ki, s minden szerződéses kötelezettségének eleget tett.

 

Ugyanakkor annak ellenére, hogy a Budapesti Közművek szerint kár nem érte, csalás miatt feljelentést tett a Harmat Kert Kft. ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik