Belföld

Az Országgyűlés tudomásul veszi az Ab döntését

Az Országgyűlés tudomásul veszi és tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság 2005. évi költségvetéssel kapcsolatos határozatát – közölte az Országgyűlés Sajtószolgálata az MTI-vel szerdán.

–Az Alkotmánybíróságnak a 2005. évi költségvetésről szóló törvénnyel kapcsolatos határozatát – hasonlóan a korábban született alkotmánybírósági határozatokhoz – az Országgyűlés tudomásul veszi és tiszteletben tartja” – áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Az Alkotmánybíróság (Ab) formai alkotmányellenesség miatt megsemmisítette a tavalyi költségvetési törvénynek a más törvények módosításáról rendelkező szabályait kedden kihirdetett határozatával.

Az Országgyűlés Sajtószolgálatának közlése szerint a határozat kapcsán fontos szem előtt tartani azt a tényt, hogy az Alkotmánybíróság egy, a 2004-ben elfogadott költségvetési törvénnyel kapcsolatos indítványt elbírálva több cikluson átívelő törvényalkotási gyakorlatot minősített alkotmánysértőnek. Ugyanakkor a határozatát a jogbiztonság követelményeire figyelemmel úgy hozta meg, hogy az az állampolgárok szerzett jogait ne sértse, a jogalkalmazásban zavart ne okozzon.

A határozatból következően a jelenlegi Országgyűlésnek jogalkotási teendője nincs, a jövőben azonban a mindenkori költségvetési törvény megalkotása során figyelemmel kell lennie az Alkotmánybíróság határozatára – tartalmazza a közlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik