Már csak pár nap, és megjelenik Britney Spears A bennem lévő nő című életrajzi könyve. Részletek már csurrantak-cseppentek az elmúlt napokban, például kiderült, hogy az énekesnő a kétezres évek elején teherbe esett akkori párjától, Justin Timebrlake-től, de a férfi nem akarta a gyereket, így Spears otthon elvégzett abortuszon esett át. Most a popikon egy másik korábbi partnerével kapcsolatos könyvrészlet került nyilvánosságra.
A Time magazin közölte azt a fejezetet, amiben Spears 2003-as rövidéletű románcáról van szó Colin Farrell színésszel. Akkor találkoztak, mikor Farrell a S.W.A.T. – Különleges kommandó című filmet forgatta, az énekesnő pedig éppen túl volt a szakításán Timberlake-kel, de elmondása szerint még mindig szerelmes volt az exébe. Azért vágott bele a randizásba, hogy túl tudjon lépni a kapcsolaton. Egy barátja mutatta be Farrellnek.
– írja Spears a könyvben.
A csetepaté az egyetlen szó rá – egyfolytában egymásra másztunk, olyan szenvedélyesen ragadtuk meg egymást, mintha egy utcai verekedésben vettünk volna részt
– olvasható az énekesnő memoárjában, melyben a szerző azt is írja:
Ahogy korábban is, mikor túlságosan kötődtem egy férfihez, ezerfélképpen próbáltam meggyőzni magam arról, hogy ez az egész nem nagy ügy, csak szórakozunk egymással, és hogy csak azért vagyok ilyen sebezhető, mert még nem vagyok túl Justinon.
Együtt jelentek meg Beavatás című film premierjén, ahol Farrell úgy nyilatkozott, csupán alkalmi a kapcsolatuk. „Nem járunk. Ő egy édes, kedves lány. Nincs köztünk semmi, csak haverok vagyunk” – mondta akkor a színész. Ugyanabban az évben Britney Spears egy interjúban szintén azt mondta, hogy nem volt komoly a kapcsolatuk.
A könyvben annyit ír a futó szerelmi kaland végéről, hogy „egy rövidke pillanatig tényleg elhittem, hogy lehet köztünk valami. A szerelmi csalódásoknak is köszönhető, hogy nagyon zárkózott lettem. Egyfolytában kínosan éreztem magam.”