Belföld

Vasvillával állt bosszút a főnökén, amiért kirúgta

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Vasvillával állt bosszút a főnökén egy férfi Siófonál azért, mert kirúgta. A Kaposvári Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétsége miatt állítja bíróság el a férfit.

A Somogy Vármegyei Főügyészség lapunknak küldött közleménye szerint az ötvenes éveiben járó férfi már hosszabb ideje dolgozott és lakott a későbbi áldozata tulajdonát képező Siófokhoz közeli tanyán, azonban az alkoholfogyasztása miatt a munkavégzésében is egyre gyakrabban megjelenő problémák miatt tavaly szeptemberben kirúgták és felszólították, hogy távozzon.

Ennek ellenére a férfi másnap ismét visszatért a tanyára, ahol ittas állapotban szóváltásba keveredett a korábbi főnökével, a vita hevében pedig egy hatágú vasvillát is magához vett.

Mivel nagyon dühös volt a kirúgása miatt, ezért fogta a vasvillát és belevágta a főnöke kocsijának a szélvédőjébe, amiben a munkáltatója mellett még hárman ültek. A kocsiban ülők közül senki sem sérült meg, de a szélvédőt ki kellett cserélni, így a tettes több mint százezer forint kárt is okozott a cselekményével. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a korábbi büntetéséből nemrég szabadult férfire.

Egy környékbeli férfi pedig egy bisztróban verte el a főnökét. Erről ebben a cikkünkben írtunk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik