Tech

Árat emel a Netflix, a magyarok egyelőre megúszták

Harun Ozalp / ANADOLU AGENCY via AFP
Harun Ozalp / ANADOLU AGENCY via AFP

Nemrég közzétette a Netflix a harmadik negyedéves eredményeit, amelyből kiderül, nagyon bejött a streamingóriásnak a jelszómegosztás tiltása, ugyanis 8,76 millió új előfizetővel gazdagodott az elmúlt hónapokban. Ennek ellenére mégis bejelentették a régóta rebesgetett áremelést, igaz, először csak a nagyobb piacokon lépik meg – írja a Verge.

A lap szerint az észak-amerikai felhasználóknak a havi 10 dolláros Basic csomagért a mai naptól 12 dollárt kell fizetniük, ami 20 százalékos növekedést jelent. A Premiumért havonta 20 dollár helyett 23-mat kell fizetni, míg a reklámos, illetve a Standard csomag árai változatlanok maradtak.

Hasonló emelést hajtanak végre Franciaországban és a briteknél is, más európai országot azonban egyelőre nem érint a drágulás.

A jelentésből az is kiderül, hogy a Netflix jelentős növekedést ért el a reklámokkal támogatott csomagjánál is, a tagságok száma csaknem 70 százalékkal nőtt. A streamingóriás ezért további országokban teszi elérhetővé a csomagot, többek közt Németországban és Spanyolországban is. Emellett új funkciók bevezetését is tervezi a reklámos csomagra, amely a jövő hónaptól kezdve a tartalmak letöltésére is lehetőséget ad.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik