Élet-Stílus

A szülők tudta nélkül vitte nyaralni a kétéves gyereket a bébiszitter

TikTok / @seenasyouasked
TikTok / @seenasyouasked
Az anyja beleegyezése nélkül vitt el nyaralni egy kétéves kisfiút egy húszéves nő. Azt mondja, ez volt élete legnagyobb hibája.

Megdöbbentő történetet osztott meg a TikTokon egy brit nő, aki fiatalon bébiszitterként dolgozott. Azt mondja, élete legnagyobb hibáját követte el, amikor húszévesen elvitte magával nyaralni a szomszéd nő kisfiát, akit csak egyetlen éjszakára bíztak rá – írja a Mirror című brit bulvárlap.

A történet még 1991-ben, a mobiltelefonok és az internet elterjedése előtt játszódott le, vagyis az emberek nem tudták olyan könnyen elérni egymást, mint manapság.

A szomszéd nő egyetlen éjszakára akarta a bébiszitterre bízni a kisfiát. A fiatal nő mondta az anyának, hogy másnap egy hétre nyaralni mennek, mire az anya azt felelte, rendben, amiből a bébiszitter arra következtetett, magával viheti a kisfiút is.

A húszéves bébiszitter Birminghamben élő családja másnap korán reggel autóba ült, és a kisfiúval együtt Londonba utazott.

A bébiszitter azt mondja, nagyon büszke volt magára, mert a gyerek nagyon jól érezte magát, jól viselkedett, egyáltalán nem sírt. Voltak együtt állatkertben és nagyokat sétáltak a Hyde parkban.

A bébiszitter gondolta, hogy fel kellene hívnia a gyerek anyját, de mivel a szomszédban lakott, nem is tudta a telefonszámát, így aztán képeslapokat küldött neki, melyeken beszámolt arról, hogy milyen remekül érzik magukat Londonban.

Amikor az egyhetes nyaralás véget ért, a család hazatért és az anya végre újra találkozhatott a kisfiával. A fiatal bébiszitter akkor tudta meg, hogy amikor a nő azt mondta neki, rendben, azt nem úgy értette, hogy rendben, akkor vidd magaddal a gyereket egy hétre nyaralni, hanem úgy, hogy rendben, akkor reggel jövök érte, mielőtt elindultok.

Szerencsére az anya nem esett pánikba, és amikor megkapta az első képeslapot, végleg megnyugodott. Végül még örült is neki, hogy kapott egy hét váratlan szabadságot.

Az egész hetes szabadság sokba került volna, ha a nem egy meggondolatlan bébiszitter, hanem azok a nagyszülők viszik magukkal a gyereket, akik piaci áron vigyáznak a saját unokájukra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik