Szórakozás

Heti 400 dollárért vigyáznának a nagyszülők az unokára, hétvégén felár van

A nagypapa körülnézett a piacon, mennyiért dolgoznak a bébiszitterek, majd mondott egy árat.

Meglepő vagy sem, sok dicséretet kap a közösségi médiában két nagyszülő, amiért nem hajlandók ingyen vigyázni lányuk babájára – írja a vt.

A Redditen az „Am I The A******” aloldalon idézte fel az apuka feleségének történetét.

Azt írta, el akarták dönteni, hogy ki vigyázzon a gyerekre, végül arra jutottak, hogy megkérik a nő szüleit. A nagymama éppen nyugdíjba vonulás előtt állt, ezért úgy gondolták, így még többet tudná látni az unokáját.

A nagyszülők hajlottak a dologra, ám a nagypapa a baba megszületése után arról kezdett beszélni, hogy pénzt kellene kérniük a bébiszitterkedésért.

A férfi megnézte, milyen árakon mozog a szolgáltatás, majd feleségével úgy döntöttek, heti 400 dollárért (kb. 137 ezer forintért) vállalják a felügyeletet, hétvégén pedig további 100 dollárt (kb. 34 ezer forint) kérnek.

Az anya elmondta, jól élnek, nincs gondjuk a pénzre, de felháborította őket a nagyszülők kérése.

Úgy döntöttek, az idős házaspár nem láthatja az unokájukat, maximum hétvégén látogathatják meg, ha szülők is rábólintanak.

A Redditen fellángolt a vita, hogy kinek is van igaza.

Sokan voltak, akik elítélték a szülőket, amiért azt akarják, hogy a nő szülei ingyen vigyázzanak a babára.

Nincs jogosultságod ingyenes bébiszitterre!

– írta egyikük.

A reddites aloldal sajátosságai miatt támogató üzeneteket nem nagyon kapott a felháborodott apuka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik