Élő Nagyvilág

Százak haltak meg a gázai kórház elleni csapásban, Izrael tagadja a felelősségét

Mohamed Szaber / EPA / MTI
Mohamed Szaber / EPA / MTI

Az előző nap eseményei itt elolvashatók. 

Izrael a Palesztin Iszlám Dzsihád állítólag eltévedt rakétáját okolja a gázai kórházi támadásért

Izrael a Palesztin Iszlám Dzsihád állítólag eltévedt rakétáját okolja a gázai kórházi támadásért. A The Times of Israel című lap szerint az izraeli külügyminisztérium kiadott egy videót és egy grafikát, amelyek „egyértelművé teszik” hogy a Palesztin Iszlám Dzsihád elhibázott lövése felelős a gázai kórházat ért találatért. A videó hitelességét a lap nem ellenőrizte.

„Október 17-én 19 óra körül a Palesztin Iszlám Dzsihád rakétákat lőtt ki Izrael felé” – idézik a minisztérium közleményét, amely szerint  az egyik palesztin rakéta ment félre.

Szintén a lap hivatkozik egy, az izraeli külügyminisztérium által kezelt X-fiókra, amelyben azt állítják: az Izraeli Védelmi Erők hadműveleti rendszereinek elemzéseiből kiderül, hogy „ellenséges rakétatámadást hajtottak végre Izrael ellen”, amely a találat idején érintette a kórház környékét. Hírszerzési információkra hivatkozva pedig azt állítják, hogy a Palesztin Iszlám Dzsihád a felelős a kórházat ért találatért.

Izraeli Védelmi Erők: Egy kórház rendkívül érzékeny épület, és nem a célpontjuk

Telefonon tájékoztatta a BBC nemzetközi szerkesztőjét az Izraeli Védelmi Erők szóvivői irodája a gázai kórházi támadással összefüggésben. A nyilatkozatban azt közölte:

egy kórház rendkívül érzékeny épület, és nem az Izraeli Védelmi Erők célpontja.

A szóvivői iroda munkatársa hozzátette: vizsgálják a „robbanás forrását”, és „mint mindig, most is a pontosságot és a megbízhatóságot helyezik előtérbe”.

Mindenkit arra kérünk, hogy óvatosan járjon el, amikor egy terrorszervezetről szóló, nem ellenőrzött állításokról számol be

– fogalmazott az izraeli tisztségviselő.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök már korábban elfogadhatatlannak minősítette a kórházra mért csapást, Recep Tayyip Erdogan török elnök pedig úgy fogalmazott: a kórház elleni támadás a legújabb példája annak, hogy Izrael támadásai nélkülözik a legalapvetőbb emberi értékeket.

A palesztin elnök mégsem találkozik Bidennel

Mahmúd Abbász palesztin elnök lemondta a tervezett találkozóját Joe Biden amerikai elnökkel, miután már több száz áldozata van a gázai kórház lebombázásának. A találkozót eredetileg Jordániában tartották volna, az amerikai elnök közel-keleti útjának részeként.

(Guardian)

A kanadai miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte a gázai kórház elleni támadás

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök „borzasztónak és teljesen elfogadhatatlannak” nevezte a Gázai övezetben lévő kórházra mért izraeli csapást – írja a Reuters.

Kanada hangsúlyozta, hogy Izraelnek be kell tartania a nemzetközi jogot, amikor visszavág a Hamász több mint 1300 ember halálát okozó támadásai miatt.

A gázai baptista kórház elleni keddi támadásban a gázai hatóságok szerint legalább ötszáz ebber halt meg, közöttük betegek, sérültek, és olyan civilek, akiket kitelepítettek az otthonaikból.

Erdogan: Izrael támadásai nélkülözik a legalapvetőbb emberi értékeket

„A nőknek, gyerekeknek és ártatlan civileknek otthont adó kórház elleni csapás a legújabb példája annak, hogy Izrael támadásai nélkülözik a legalapvetőbb emberi értékeket”  – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök az X közösségi platformon a Gázai övezet központjában található kózház elleni keddi támadás kapcsán, amelyben több száz ember életét vesztette.

Arra kérem az egész emberiséget, hogy tegyen lépéseket ennek a példátlan gázai atrocitásnak a megállítása érdekében

– hangoztatta a török elnök.

Háborús bűncselekménynek nevezte a gázai kórház elleni, több száz áldozatot szedő izraeli támadást a Hamász

Háborús bűncselekménynek nevezte a Hámasz gázai kormányának sajtóirodája a Gázai övezetben lévő kórház elleni légicsapást. Az izraeli támadásban legalább ötszáz ember meghalt.

 A kórházban több száz beteg és sebesült, valamint az otthonukból erőszakkal kitelepített emberek százai voltak elszállásolva

– olvasható a közleményben, amely szerint  több száz áldozat még mindig a romok alatt van.

Dawood NEMER / AFP A Gáza központjában lévő Ahli Arab kórházra mért izraeli légicsapásban megölt palesztinok holttestei körül gyülekeznek, miután az Al-Shifa kórházba szállították őket, 2023. október 17-én.

A kórház elleni légicsapást nem előzte meg semmilyen jelzés, az izraeli hadsereg szóvivője egyelőre vonakodott megerősíteni, hogy ők-e a felelősek a légitámadásért.

Meg fogjuk vizsgálni

– közölte a szóvivő a televízióban sugárzott tájékoztatójában.

Az első híradások szerint a Gázai övezet központjában található Baptista Kórházat érte találat.

Izraelbe látogat a brit miniszterelnök

Izraelbe látogat Rishi Sunak brit miniszterelnök – értesült a Sky News. Mint írták a látogatásra „valószínűleg már csütörtökön” sor kerül. A lap szerint a kormányfő nemcsak Izraelbe megy el, de Jordániát és Egyiptomot is érintő látogatást tervez a térségben.

Olaf Scholz német kancellár kedden utazott, Joe Biden amerikai elnök várhatóan szerdán utazik a közel-keleti régióba.

Hat ember meghalt egy iskolát ért izraeli légitámadás miatt a Gázai övezetben

Legalább hat ember meghalt, amikor a Gázai övezet al-Maghazi menekülttáborában légcsapás ért egy iskolát – közölte az ENSZ. Az iskola elleni támadásban több tucatnyian megsebesültek, és úgy néz ki, a számok még emelkedni fognak – olvasható az ENSZ Közel-Keleti Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Szervezetének (UNRWA) közleményében.

„Mindez felháborító, és ismét a civilek életének égbekiáltó semmibevételéről tanúskodik” – írták a közleményben, hozzátéve azt is, hogy „Gázában immár sehol sincs biztonság, még az UNRWA létesítményeiben sem”.

Az ENSZ közlése szerint az iskolát a Gázai övezet izraeli bombázása során érte találat.

A közlemény szerint az ENSZ által fenntartott intézményt legalább négyezer ember használta óvóhelyként. Hozzátették: „Nekik nem volt és nincs hova menniük”.

(BBC)

Átlépte a háromezret a gázai halottak száma

Október 7. óta már több mint háromezer ember halt meg Gázában a palesztin egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint. A sérültek számát jelenleg 12 500-ra teszik. Ciszjordániában 61 ember halt meg, illetve 1250-en megsérültek.

(Guardian)

Az izraeli hadsereg nem csak szárazföldi hadműveletben gondolkodik

Az izraeli hadsereg nem csak szárazföldi hadműveletben gondolkodik, „mindenki szárazföldi offenzíváról beszél, de más is megtörténhet”, közölte kedden újságírókkal Richard Hecht, az izraeli hadsereg szóvivője a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elleni háborúval kapcsolatban.

Izrael a gázai szárazföldi bevonuláson kívül más lehetőségeket is mérlegel a háború következő szakaszaiban

– közölte Hecht részletek elárulása nélkül.

A katonai szakértők szerint a sűrűn lakott Gázai övezetben a szárazföldi offenzíva súlyos harcokat és jelentős veszteségeket okozna mindkét oldalon.

Izrael a Hamász október 7-ei támadásának megtorlásául légicsapásokat indított a szervezet létesítményei ellen a Gázai övezetben, valamint csapatokat és katonai felszerelést vezényelt az övezet környékére. A Walla hírportál értesülése szerint a tervezett nagyszabású szárazföldi hadműveletet Izrael elhalasztotta egy ismeretlen időpontra Joe Biden amerikai elnök szerdai látogatása miatt.

A Walla portálnak nyilatkozó, meg nem nevezett izraeli katonai források bírálták a halasztást, azzal érveltek, hogy minden újabb óra a hadsereg ellen játszik, mert lehetővé teszi a Hamasz felkészülését az összecsapásokra.

(MTI)

Palesztinok elleni népirtásnak nevezte a Gáza elleni izraeli csapásokat Ali Hámenei ajatollah

Palesztinok elleni népirtásnak nevezte Ali Hámenei ajatollah, az Izrael által válaszcsapásként a Gázai övezet ellen indított támadássorozatot, és annak azonnali befejezésére szólított fel. Az iráni állam legfőbb autoritása így fogalmazott:

A világ a cionista rezsim által a gázai palesztinok ellen elkövetett népirtásnak lehet tanúja.

Ali Hámenei hozzátette: a Gázai övezetben történtekre reagálni kell.

A legfelsőbb vezetőtől függetlenül az iráni Forradalmi Gárda helyettes főparancsnoka is megszólalt. Ali Fadavi tábornok az Iránhoz köthető fegyveres csoportok további támadásaira figyelmeztetett, ha Izrael nem hagyná abba a Gázában elkövetett atrocitásokat – jelentette a Fars hírügynökség.

Az ellenállási frontcsapásai a cionista rezsim ellen addig folytatódnak, amíg ez a rákos daganat el nem tűnik a világtérképről

– idézték az Irán külföldi befolyásának terjesztésében is jelentős szerepet játszó karhatalmi szervezet helyettes parancsnokát.

A palesztin ügy támogatása az iráni iszlamista állam egyik alapköve az 1979-es forradalom óta. Noha az iszlám világ szunnita dominanciájú, a síita alapelvekre építkező iszlamista államhatalom az iszlám világ vezetőjeként igyekszik feltüntetni magát, és ez az egyik oka a külföldi törekvéseinek is. Izrael, amelyet Teherán nem ismer el államként, régóta azzal vádolja az Iráni teokrácia vezetőit, hogy a fegyverekkel látja el a Hamászt, és ezzel szítja az erőszakot. Teherán ezt következetesen tagadja: állításuk szerint erkölcsi és pénzügyi támogatást nyújtanak a szervezetnek.

Izrael azóta hajt végre szinte megállás nélkül légicsapásokat a palesztinok lakta Gázai övezet ellen, hogy a Hamász milicistái október 7-én, szombaton az enklávéból kitörtek, és brutális támadást intéztek a környező települések ellen.

Ebrahim Raisi iráni elnök hétfőn azt mondta, hogy a palesztinok támogatása Irán külpolitikai prioritása, de a militáns csoportok önállóan hozzák meg döntéseiket.

(Reuters)

Biden Izrael, Jordánia, Palesztina és Egyiptom vezetőjével is találkozik hamarosan

Joe Biden várhatóan kedd este indul el Washingtonból a Közel-Keletre, és egyre több részlet derül ki az utazás állomásairól. Az amerikai elnök várhatóan a legtöbb időt Tel-Avivban tölti majd, ahol többek közt Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnökkel tárgyal majd. Biden ezt követően a tervek szerint a jordániai Ammánba repül, ahol a Gázának szánt humanitárius segély felgyorsításáról folytat megbeszéléseket, és találkozik majd a jordán fővárosban II. Abdullah jordán királlyal, Abd el-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel is.

(Guardian)

A törökök tárgyalnak a Hamásszal a túszok elengedéséről

A gázai konfliktus rendezését célzó államfői csúcstalálkozót tartanak szombaton Egyiptomban – jelentette be Bejrútban kedden libanoni kollégájával közös sajtótájékoztatóján Hakan Fidan török külügyminiszter. Fidan azt is megemlítette, hogy „sok ország” fordult kéréssel Ankarához, hogy segítsen elérni a Hamász által fogvatartott állampolgárai elengedését. A török diplomácia vezetője elárulta, hogy tárgyalásokat folytatnak a Hamásszal a túszul ejtett külföldiek, civilek és gyerekek elengedéséről.

BBC: Egy 13 éves brit lány is meghalt a Hamász támadása során

Meggyilkoltak egy brit tinédzsert, aki a Hamász-támadások után tűnt el a nővérével együtt – írja a BBC. A családtagok ma reggel a BBC Newsnak elmondták, hogy a 13 éves Yahel halálhírét megerősítették a hatóságok.

A kislány édesanyját, Lianne-t is meggyilkolták. Húga, a 16 éves Noiya és édesapja eltűnt a támadás során.

Az oroszok nem tettek említést a Hamász terrortámadásáról

Elutasította az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn éjjel a gázai helyzet megoldására tett orosz javaslatot, amely elítélte a polgári lakosság elleni erőszakot és terrort, de nem tett említést a Hamász terrortámadásáról, amelynek 1300 halálos áldozata volt Izraelben. A szavazáson csak Kína, az Egyesült Arab Emirátusok, Mozambik és Gabon támogatta az orosz javaslatot. Négy ország, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Japán ellenezte, a többi hat ország pedig tartózkodott.

A 15 tagú Biztonsági Tanácsban a javaslat elfogadásához legalább kilenc igen szavazatra lett volna szükség. A Biztonság Tanácsnak, amelynek feladata a nemzetközi béke és biztonság fenntartása, mindeddig nem sikerült válaszolnia a Hamász Izrael elleni október 7-i terrortámadására, és a válaszul Izraelből indított megtorló légicsapásokra, valamint arra, hogy a Gáza ellen tervezett katonai művelet előtt elrendelték a Gáza északi részén élő polgári lakosság evakuálását.

Barbara Woodward, Nagy-Britannia ENSZ-nagykövete lelkiismeretlenségnek nevezte, hogy a BT nem válaszol az Izrael elleni eddigi legsúlyosabb terrortámadásra. Mint hozzátette: az orosz megoldás elutasítása után a brazil javaslatot tárgyalják meg, amely szintén határozottan elítéli a polgári lakosság elleni erőszakot és a terrorizmus minden formáját, de egyúttal elutasítja és elítéli a Hamász október 7-én kezdődött szörnyű terrortámadásait is. Egyelőre nem közölték, hogy a tanács mikor szavaz a brazil javaslatról.

A szavazás előtt Vaszilij Nyebenzja orosz ENSZ-nagykövet az orosz javaslat támogatását sürgette, és ismételten elítélte polgári lakosok megölését Izraelben és Gázában. A szavazás kudarcáért pedig a „nyugati blokk országainak önző szándékait” tette felelőssé. Linda Thomas-Greenfield amerikai ENSZ-nagykövet szerint viszont, Oroszország azzal, hogy elmulasztotta elítélni a Hamászt, egy ártatlan civileket gyilkoló terrorista csoportot fedez. Hozzátette: a Hamász akciói vezettek a Gázában kialakult humanitárius válsághoz. A nagykövet felszólította a tanácsot és a nemzetközi közösséget, hogy nyújtsanak segítséget a gázai humanitárius válság megoldásában, ítéljék el a Hamászt, és ismerjék el Izrael jogát az önvédelemre.

A palesztin belügyminisztérium újabb 51 halálos áldozatról számolt be

Palesztin tisztviselők szerint tucatnyian haltak meg a Gáza déli részén végrehajtott támadásokban. A palesztin belügyminisztérium közleménye szerint legalább 23 ember halt meg a Khan Júniszban végrehajtott izraeli csapásokban. Állítása szerint további 28-an haltak meg Rafah térségében, az egyiptomi határátkelő közelében végrehajtott csapásokban.

Sok gázai lakos evakuált tegnap Khan Júniszba, miután az izraeli kormány felszólította a civileket, hogy költözzenek délre. Továbbra is reménykednek abban, hogy a rafahi átkelőn keresztül humanitárius folyosót nyithatnak, hogy segélyt juttassanak Gázába, de erről még nem született megállapodás.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is a humanitárius folyosó megnyitására szólított fel a Gázai övezetben. Azt mondta, sürgős segítségre van szüksége a térségnek.

Kanada támogatja Izrael önvédelemhez való jogát, de még a háborúknak is vannak szabályai

– tette hozzá.

A Hamász Izrael elleni támadásában öt kanadai halt meg, hármat még mindig eltűntként tartanak nyilván.

Irán „megelőző csapásokkal” fenyegetőzik

Az iráni külügyminiszter arról beszélt, hogy „a következő órákban megelőző akció várható” – jelentette hétfőn az állami televízió, hozzátéve, hogy „Izrael nem teheti meg, hogy következmények nélkül lépjen fel a Gázai övezetben”.

Az ellenállás vezetői nem fogják megengedni, hogy a cionista rezsim bármilyen akciót tegyen a Gázai övezetben. Minden lehetőség nyitva áll, és nem lehetünk közömbösek a gázai nép ellen elkövetett háborús bűnökkel szemben

– mondta Hossein Amirabdollahian az állami televíziónak. Hozzátette: „Az ellenállási front képes hosszú távú háborút vívni az ellenséggel… az elkövetkező órákban az ellenállási front megelőző akciójára számíthatunk” – mondta a külügyminiszter, de részleteket nem árult el.

(via Reuters)

Videót tettek közzé egy túszról

Magas rangú tisztek is vannak az elhurcolt izraeliek között – közölte hétfőn este Hálid Mesál, a Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista szervezet volt vezetője. Mint mondta, az izraeli védelmi erők gázai hadosztályának tisztjeiről van szó. Mesál, aki jelenleg a Hamász egyik irodáját vezeti, hangsúlyozta, a szervezet minden erőfeszítést megtesz, hogy a túszokat nyomásgyakorlási eszközként felhasználja az izraeli börtönökben raboskodó hatezer palesztin fogoly szabadon engedése érdekében.

Mesál az al-Arabi televíziónak adott interjút, amelyet az egykori Hamász-vezér Telegram-oldalán is közzétettek. Abu Obeida, a szervezet fegyveres ágának, az Izz ad-Dín al-Kasszám Brigádoknak a szóvivője egy közzétett videófelvételen arról számolt be, hogy 200-250 izraeli túszt tartanak fogva a Gázai övezetben. Elmondta, hogy 200 túszt a Hamász, a többit egyéb szélsőséges csoportok tartanak fogva. Azt állította, hogy „a külföldiek nem foglyok, hanem vendégek a Gázai övezetben”. Hangsúlyozta, hogy el fogják engedni őket, „amint a jelen körülmények véget érnek”. Obeida közölte azt is, hogy izraeli légicsapásokban 22 túszuk vesztette életét.

A Hamász közzétett egy videót is az egyik túszról. Ez az első ilyen felvétel, amit nyilvánosságra hoztak. Ezen egy fiatal nő látható, akinek bekötözték karján lévő sebét.

Huszonegy éves vagyok és Shohamból jöttem

– mondja a nő a közel egyperces felvételen.

Hozzátette, hogy jelenleg a Gázai övezetben van és ott egy kórházban kapott ellátást. Hozzatok ki innen, amilyen gyorsan csak lehet – kérte.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) megerősítették, hogy Mayát a Hamász rabolta el, és egy közlemény szerint kapcsolatban állnak a családjával.

(via MTI, BBC)

Putyin Netanjahuval tárgyalt

A palesztin-izraeli konfliktus kiéleződéséről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel – közölte hétfő éjjel a Kreml sajtószolgálata.

A moszkvai tájékoztatás szerint a megbeszélés középpontjában a palesztin-izraeli konfliktus „hirtelen eszkalálódása miatt kialakult válsághelyzet állt”. Putyin őszinte részvétét fejezte ki az életüket vesztett izraeliek családtagjainak és hozzátartozóinak, egyúttal hangsúlyozta, hogy határozottan elutasít és elítél minden olyan akciót, amelynek áldozatai civilek, köztük nők és gyermekek.

Az orosz vezető tájékoztatta az izraeli miniszterelnököt azokról a lépésekről, amelyeket Oroszország tett a helyzet normalizálásának, az erőszak további eszkalálódásának megakadályozása és egy, a Gázai övezetben bekövezendő humanitárius katasztrófa megelőzése érdekében. Egyebek között ismertette az izraeli féllel a palesztin, egyiptomi, iráni és szíriai vezetővel hétfőn előzőleg lefolytatott telefonos megbeszélések legfontosabb elemeit. Putyin közölte, hogy Oroszország továbbra is kész előmozdítani a konfliktus diplomáciai rendezését.

Az orosz államfő Netanjahut megelőzően Bassár el-Aszad szíriai, Ebrahim Raiszi iráni, Abdel-Fattah asz-Szíszi egyiptomi és Mahmúd Abbász palesztin vezetővel tárgyalt. A Kreml által kiadott tájékoztatás szerint Putyin és hivatali partnerei aggodalmukat fejezték ki a harci cselekmények eszkalálódása, valamint amiatt, hogy a konfliktus regionális háborúvá fajulhat.

Biden Izraelbe látogat szerdán

Joe Biden szerdán Izraelbe látogat – közölte a Közel-Keleten tartózkodó Antony Blinken külügyminiszter washingtoni idő szerint hétfő késő este.

Az elnök hétfőn lemondta országon belüli utazását Colorado államba egy kampányeseményre, és a Fehér Ház nemzetbiztonsági szakértőivel találkozott, valamint telefonon egyeztetett német, egyiptomi és iraki állami vezetőkkel az Izraelben és Gázai-övezetben kialakult biztonsági és humanitárius válságról. Daniel Hagari, az izraeli védelmi erők szóvivője hétfőn, még az amerikai elnök utazásának bejelentése előtt úgy fogalmazott, hogy Joe Biden útja stratégiai jelentőségű lenne.

Az amerikai védelmi miniszter 2000 katona készenlétét rendelte el korábban, akik szükség esetén Izraelbe vezényelhetők – közölték a Pentagon illetékesei hétfőn. A közlés szerint az amerikai katonák egészségügyi és logisztikai feladatok elvégzéséhez adnának támogatást. A tisztségviselők azt is világossá tették, az Egyesült Államoknak nem áll szándékában, hogy katonákkal bármilyen módon részt vegyen az izraeli hadsereg katonai műveleteiben a Hamász ellen.

Védelmi illetékesek azt közölték, hogy a tengerészgyalogság gyors reagálású erőinek Kuvaitban állomásozó 2000 embere már úton van Izrael partjai felé. A Földközi-tenger keleti medencéjébe múlt kedden megérkezett a USS Gerald R. Ford repülőgép-hordozó vezette, több hadihajóból álló egység, és hétvégén útnak indult egy másik haditengerészeti támadó kötelék, a USS Dwight D. Eisenhower repülőgéphordozó vezetésével. Az amerikai adminisztráció korábbi közlése szerint az amerikai haderő megerősítésének célja a térségbeli elrettentő erő fokozása.

(MTI)

Olvasói sztorik