Forma-1

Újra kivizsgálják Lewis Hamilton katari szabálytalanságát

Gongora/NurPhoto via Getty Images
Gongora/NurPhoto via Getty Images

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ismét megvizsgálja Lewis Hamilton büntetését, amely a Katari Nagydíjon kapott.

A Mercedes pilótája saját csapattársával, George Russell-lel ütközött össze az első körben, amely után kénytelen volt feladni a versenyt. Az FIA versenybalesetnek minősítette az esetet, elmarasztalta Hamiltont az incidens után tanúsított viselkedése miatt és az ügy lezárult.

A sportfelügyelők a meghallgatás után 50 ezer eurós pénzbüntetésben, valamint megrovásban részesítették Hamiltont, amiért átsétált a pályán és a bokszban is zavarta az épp kihajtó Russellt. Ezt az esetet vizsgálja felül a szövetség, mert súlyosabb szabálysértés történhetett, mint amivel eredetileg számoltak.

Az FIA felülvizsgálja az esetet, melyben Hamilton keresztezte a versenypályát a Katari Nagydíjon, a verseny alatt. A szövetség tudomásul veszi, hogy a versenyző megbánást tanúsított a sportfelügyelői meghallgatáson, valamint azt is elismerte, hogy súlyos biztonsági kihágást követett el. Figyelembe véve a példakép-státuszát, az FIA-t aggodalommal tölti el, hogy a tettei milyen hatással lehetnek a fiatal pilótákra

– áll a hivatalos közleményben.

Sajtóértesülések szerint azt akarja elérni az FIA, hogy súlyosabb szankciót vonjon maga után a hasonló szabálysértés. Valószínűleg Hamiltont nem éri majd nagyobb büntetés, de megfelelő alap lehet a szabályok szigorítására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik