Szórakozás

Egymásnak esett Pálffy István és Farkasházy Tivadar

Pálffy parlamentbe jutását megelőzően egy netes oldalon sértegette Farkasházyt: humortalan humoristának nevezte. Farkasházy ezúttal Pálffyt vette célba.

Farkasházy Tivadar nem tekinti többé újságírónak Pálffy Istvánt, mert elmondása szerint olyan sajtótörvényhez “asszisztál”, ami aggályos még az Európai Újságíró Szövetség szerint is. Ahogy fogalmaznak, a javaslat korlátozó, amely szűkíti a véleménynyilvánítás jogát – mondta a Napi Ásznak.

“Pálffy István urat leírtam újságíróként és szerkesztőként. Nem tekintem szakmabelinek. Az ugyanis, aki egy olyan médiatörvényhez asszisztál, amely most van készülőben, nem érdemli meg, hogy kollégámként tartsam számon. A politikusi pályájához azonban sok sikert kívánok” – fogalmazott Farkasházy Tivadar.

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség honlapján korábban Pálffy komoly kritikát fogalmazott meg, s Farkasházyra is kitért. Akkor Pálffy írásában humortalan humoristának nevezte a Heti Hetes sztárját, és azt állította, hogy az általa szerkesztett folyóirat milliókat kapott kormányzati körökből.

Pálffy István Farkasházy válaszára elmondta: nem érdekli, hogy egykori pályatársa mit gondol róla.

“Farkasházy Tivadar egy vérszívó, keserű ember. Utalok itt az előző kormányzat alatt a Kulturális Minisztériumtól felnyalt milliókra. Hála Istennek, nem ő dönti el, hogy kertész, újságíró, avagy nagypapa leszek-e, ezért nem érdekel a véleménye” – reagált a Napi Ászban Pálffy István.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik