Sport

Megmenekülhet a súlyemelés és az öttusa, komoly bajban az ökölvívás

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága az előzetes műsorból kihagyott három sportág közül az öttusa és a súlyemelés programba kerülését támogatja a 2028-as Los Angeles-i olimpiára, az ökölvívásét viszont nem, írja az MTI.

Thomas Bach, a NOB elnöke pénteken sajtótájékoztatón jelentette be a vb határozatait, így azt is, hogy az amerikai szervezők által javasolt öt sportág, a flag football, a krikett, a lacrosse, a fallabda, illetve baseball/softball felvételét támogatja.

Az előzetes programról 2021 decemberében döntött a NOB, akkor három sportágat hagyott ki. Most a lovaglást akadályversenyre cserélő öttusa és a súlyemelés megkapta a vb támogatását, az ökölvívás viszont nem, mert jelenleg nincs olyan nemzetközi szövetsége, amelyet a NOB elfogad partnernek. Az IBA-t ugyanis felfüggesztette korábban a NOB.

Utóbbi döntést 2019-ben hozta meg, amivel kizárta a tokiói játékok boksztornájának rendezéséből, majd később úgy döntött, a párizsi olimpia ökölvívó versenyét és kvalifikációját sem rendezheti meg. A helyzet idén annyira elmérgesedett a két szervezet között, hogy a NOB júniusban – példátlan módon – az úgynevezett elismert státuszból az el nem ismert státuszba sorolta az Umar Kremljov által vezetett IBA-t. A sportágban tavasszal új szövetséget alapítottak az IBA-val szemben álló nemzetek az Egyesült Államok vezetésével, de a World Boxingot (WB) a NOB még nem ismerte el.

Sosem fogok belefáradni abba, hogy elmondjam, mi akarjuk, hogy az ökölvívás ott legyen az olimpia műsorán

– fogalmazott pénteken Bach, utalva arra, hogy nem zárja ki a boksz szereplését Los Angelesben.

A vb határozatai nem véglegesek, azokról a NOB vasárnap kezdődő közgyűlése fog szavazni.

Kapcsolódó
Akadálypályán versenyeztek az öttusázók, ez a szám válthatja a lovaglást
Ha nem sikerül meggyőzni a NOB-ot a sportág fejlődéséről, akkor 2028-ban már nem szerepel az öttusa az olimpiai programban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik