Kultúra

„Az a dolgunk, hogy szüljünk, ha kell, az életünk árán is” – itt a Semmelweis-film új előzetese

Nemzeti Filmintézet
Nemzeti Filmintézet
Az anyák megmentője azonban megkérdőjelezi mindezt: „mi van, ha mégsem ez a természet rendje?”

Másfél hónappal a bemutató előtt kiadták a Semmelweis Ignác életét bemutató életrajzi dráma hosszú előzetesét, amely november 30-án érkezik majd a magyar mozikba. A Koltai Lajos által készített film az anyák megmentőjének is nevezett orvos kálváriáját követi 1847-ben, amikor az orvostársadalom által őrültnek gondolt Semmelweis a kismamákat tizedelő gyermekágyi láz okait próbálta feltárni. Az előzetes alapján a fő konlfiktus közte, és a Gálffi László által alakított klinikavezető közt robban majd ki, de egy szülésnő által hangsúlyos romantikus szál is kerül a filmbe.

Vecsei H. Miklós, a Semmelweis címszereplője kiemelte:

A történelmi filmeknél fontos, hogy ne csak a hőseink jó tulajdonságait mutassuk be. Semmelweis nem egy szent orvos volt, hanem egy esendő, a maga igazságát kereső ember, aki a hivatását többnek gondolta, mint a saját életét. A rábízott anyák és csecsemők halála miatt érzett tehetetlenség mozgatta. Én ezzel a karakterrel tudtam azonosulni.

Vecsei és Gálffi mellett feltűnik többek közt Nagy Piroska, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Csapó Attila, Znamenák István, Hajduk Károly, Simon Kornél, Mészáros Blanka és Kizlinger Lilla is.

A Semmelweis a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készül. Producere Lajos Tamás és Vida Joe, rendezője Koltai, operatőre Nagy András, a forgatókönyvet Maruszki Balázs írta. A film dramaturgja Goda Kriszta, látványtervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Szakács Györgyi, vágója Kovács Zoltán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik