Kultúra

Reviczky Gábor a gyógyszerek miatt egész nap úgy érzi magát, mintha részeg lenne

MTI/Bruzák Noémi
MTI/Bruzák Noémi
Ennek ellenére forgat és színpadon áll.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Reviczky Gáborról az év elején derült ki, hogy agresszív prosztatarákkal küzd, azóta pedig arra is fény derült, hogy a betegség a csontjaira is továbbterjedt, sőt, nyakmirigyrákban is szenved. Az eleinte alternatív gyógyszereket is kipróbáló művész nyáron vállalta a kemoterápiát, pontos állapotáról részleteket azonban nem lehet tudni.

A színművésszel most az Új Szó készített interjút, amiben arról beszélt, hogy

  • egy professzor barátja tanácsára nem hagyta abba a dohányzást, hiszen másfél hónap múlva meghalna, ha így tenne,
  • napi három liter vizet nem tud meginni, sörből azonban lecsúszik annyi, ezt pedig az orvosa is jóváhagyta,
  • a prosztatarákra kapott gyógyszerekről egész nap úgy érzi magát, „mintha négy sört és egy whiskyt ivott volna”,
  • sokat dolgozik, hogy ne szédüljön, de így is félóránként-óránként le kell feküdnie néhány percre,
  • a Pesti Színházban futó Dzsungel könyvében addig játssza Balu szerepét, míg nem döntik meg a Csárdáskirálynő ezernégyszáz előadásos rekordját – most 1385-nél tartanak,

rövidesen pedig kezdődik a hatodik kemoterápiás kezelése, de injekciókat is kap, hogy a kisagyában leálljon a tesztoszteron termelése, így ne szaporodhassanak a ráksejtek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik